Egészség

2056-ig kapunk a sugárzásból - Veszélyt jelent Csernobil az egészségünkre?

Mostanában óriási hangot kapott mind a sajtóban, mind pedig a filmes világban Csernobil. Most kiderül, hogy ma mennyire van hatással szervezetünkre a 1986-os baleset.

Katasztrófaturizmus

Az atomkatasztrófa helyszínét szó szerint elárasztották a turisták. A bátrabbnál, bátrabb emberek igyekeznek minél közelebb merészkedni a tiltott zónához, hazavisznek egy-egy relikviát, arra viszont nem is gondolnak, hogy a radioaktív sugárzással szennyezett dolgok miatt később komoly egészségügyi következményekkel kell számolniuk. Sok esetben ezek igen súlyosak, így egyáltalán nem éri meg zsebre vágni egy követ, vagy éppen egy játékot Pripjatyban. Na, de nézzük, hogy abban az esetben, ha nem járunk a szovjet szellemvárosban, milyen hatással van szervezetünkre a 33 évvel ezelőtti atomkatasztrófa.

A csernobili katasztrófánál súlyosbította a helyzetet a kedvezőtlen időjárás is, hiszen a légkörbe igen magasra jutott a radioaktív szennyeződés, ezáltal a szél messzire vitte a sugárzást. Becslések szerint a likvidátorok, vagy másnéven azon személyek körében, akiket a katasztrófa "elhárításával" bíztak meg, mintegy 2200 daganatos halálozás várható, ezek nagyrésze pedig valószínűleg még be sem következett. Az oroszok adatai szerint a likvidátorok körében 1992 és 1996 között drasztikusan megnőtt a leukémiás betegek száma, míg a kitelepített emberek többsége pajzsmirigydaganattal küzd. A baleset idején a változó irányú légáramlás szinte "szétszórta" Európában a radioaktív anyagokat.

Lapozz a részletekért!

Mi a helyzet velünk?

A kedvezőtlen időjárás miatt Magyarország is kapott a sugárzásból. A legszennyezettebb terület pedig Budapest volt. De kimutattak még szennyezést Észak-Magyarországon és a Dunántúlon is. Magyar szakemberek megállapították, hogy a hazai lakosság mekkora dózist kapott és kap jelenleg Pripjatytól. A balesetet követő 70 évre számított külső és belső sugárterhelés hazai átlaga 0,5 mSv. Ezt a dózist állítólag 2056-ig kapjuk. Ami talán jó hír, hogy a csernobili sugárzás a hazai lakosság körében nem járult hozzá a daganatos halálozások növekedéséhez.

Fotókon a hús-vér emberek, akiket az atomkatasztrófát bemutató sorozatban megformálnak a színészek.

Leadfotó: Instagram

Oldalak

Egészség
Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...