Az olasz Vogue az anorexia ellen harcol

A Vogue.it, vagyis az olasz Vogue magazin határozottan és bátran ront neki az anorexiát propagáló honlapoknak. Szerintük tévedés, hogy a divat felelős az anorexia terjedéséért. A kezdeményezéshez számos modell csatlakozott. Ami jó jel.


Megbélyegzés, kiközösítés, elfordulás – anorexiásnak lenni
Sokan úgy gondolják, hogy aki anorexiás, azért nem eszik, mert olyan akar lenni, mint a modellek a magazinok címlapjain. Emiatt a vélt nagyravágyás miatt aztán megszégyenítik, kiközösítik. Nem tudják ugyanis, hogy az anorexia az evési zavarok egyik típusa, ilyen módon a pszichológia, pszichiátria és az addiktológia hatáskörébe esik.

Mint ilyen, sok minden egyébhez is köthető a divat által diktált, sokszor valóban elérhetetlen szépségideálon kívül. A szakértők szerint számtalan tényező szerepet játszik a zavar kialakulásában, amely éppúgy érinti a férfiakat, mint a nőket, csak az ő esetükben még nagyobb a nyomás, még kevésbé tárják nyilvánosság elé a problémájukat.

Az orvosok, a szülők, a barátok rendszerint – mivel nem rendelkeznek ismeretekkel a problémát illetően – rosszul reagálnak az anorexiás személy viselkedésére. Az érzelmi nyomás, az evés erőltetése, a megszégyenítés nem vezet ugyanis eredményre. A legtöbb esetben az észérvek sem számítanak, az anorexiások többsége nem tartja magát betegnek. Hiába nagyon vékonyak, a realitástól elrugaszkodó testképük miatt azt gondolják, hogy még mindig nem érték el a vágyott, és néha irreálisan alacsony testsúlyt.

 

Nem akarnak tetszeni
Mivel az anorexiás tünetek megjelenése fiatal korra tehető, lehetséges, hogy a tetszeni akarás szerepet játszik abban, hogy valaki egyszer csak elkezd nem enni. Később azonban egyre kevésbé érdekli az anorexiásokat, hogy tetszenek-e másoknak. Ez részben annak köszönhető, hogy a megvont tápanyagok miatt csökken a szexuális vágy. Másrészt viszont annyira megtölti a gondolataikat az étkezésekkel való bíbelődés, hogy szinte nem is marad energiájuk ilyesmire gondolni. Sőt, tulajdonképpen csúnyának érzik magukat és szinte elutasítják a saját testüket.

 

Mi az a pro-ana?
A pro-ana oldalak nagy része olyan website-okból, blogokból áll, amelyeken keresztül az írók, vagy a fórumozók megosztják a tapasztalataikat és a javaslataikat az olvasókkal. Ez önmagában is igen veszélyes, hiszen nem is egy közülük egyenesen buzdít arra, hogy az olvasó csatlakozzon a nem-evők táborához. Túl ezen azonban ezek a csatornák alkalmasak arra, hogy a sebezhető, kiszolgáltatott anorexiában szenvedőket azzal ámítsa, hogy egy kiválasztott közösség tagjai. Tulajdonképpen tehát valamiféle szektaként működnek ezek az online csoportok. 

Az anorexia nagy százalékban társul major depresszióval, szorongásos zavarokkal, kényszerbetegséggel és tudatmódosító szerek használatával. Az oldalakra látogató anorexiások tehát nagy valószínűséggel vágynak arra, hogy szeretetre, megértésre, figyelemre találjanak, amelyeknek az illúzióját keltik ezek a lapok. Ám ahelyett, hogy segítenének, valójában egyre mélyebb örvénybe sodorják a betegeket.

 

Vogue.it – a divat nem akarja, hogy meghalj érte!
Az olasz Vogue éppen ezért, különféle felmérésekre alapozva, meghirdette a pro-ana oldalak elleni kampányát. Többek között Monica Bellucci, Eva Herzigova és Naomi Campbell is aláírták a pro-anorexia ellenes petíciót. Campbell szerint ezeket az oldalakat be kellene tiltani. Bellucci pedig azt hangsúlyozza, hogy az önelfogadás, önmagunk szeretete a legfontosabb, az mindennek az alapja. Szerinte ezeknek a honlapoknak a készítői viszont sem az olvasóikat, sem önmagukat nem szeretik. Ezért kéri, hogy minél többen írják alá a petíciót.

 

Oldalak

Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...