Egészség

Gyakrabban kell cserélni az ágyneműhuzatot, mint gondolnád: halálos kimenetelű betegségekhez is vezethet, ha nem teszed

Most végre kiderült, hányszor kéne cserélni az ágyneműhuzatunkat ahhoz, hogy biztonságban tudhatjuk magunkat, már ami az egészségünket illeti.

Milyen gyakran mossuk?

Az ágynemű csere sosem volt a háziasszonyok kedvence, hiszen egy igen hosszadalmas folyamatról van szó: le kell húzni a régi, használtat, felhúzni az újat, kimosni azt, amit lecseréltünk, majd kivasalni és elpakolni, ha megszáradt. Némi túlzással állíthatjuk, hogy mire mindent elrendezünk a csere után, már is eltelik annyi idő, hogy újrakezdjük a folyamatot az elejétől. Nem meglepő tehát, hogy a legtöbben halogatjuk ennek a házimunkának az elvégzését, és addig húzzuk, amíg csak lehet – ezt azonban nagyon rosszul tesszük, ugyanis a szakemberek szerint komoly egészségügyi problémákhoz is vezethet, ha csak nagy ritkán mossuk ki az ágyneműt. Kiderült, hogy három, akár halálos kimenetelű betegség is megelőzhető azzal, ha hetente lecseréljük az ágyneműhuzatunkat – bár ez a gyakori csere sokkolónak és értelmetlennek is tűnhet első hallásra, ha belegondolsz, azért van némi értelme…

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.