Árthat a babának! 8 fűszer, amit mindenképpen kerülnöd kell a terhesség alatt

A várandósság alatt nemcsak egészségünkre kell nagyon odafigyelni, hanem arra is, hogy mit eszünk. Néhány fűszer ugyanis árthat a születendő babának, sőt akár koraszülést is okozhatnak. Ezért most összegyűjtöttük azokat, amelyeket mindenképpen muszáj kiiktatnod az étrendedből a kilenc hónap alatt.

Kakukkfű

A kakukkfű az egyik olyan fűszernövény, amit semmiképp sem szabad fogyasztani a babavárás alatt. Ez a növény ugyanis görcsoldó hatású, aminek köszönhetően nyugtatja a simaizmokat, sőt nagyobb mennyiségben stimulálja a méhet, és vérbőséget okozhat az alhasban. Ez pedig olyan súlyos következményekkel járhat, mint például a koraszülés, ezért mindenféle kakukkfüvet, vagy kakukkfű olajat tartalmazó ételt is kerülnünk kell.

Rozmaring

Az előzőhöz hasonló tulajdonságokkal rendelkezik a rozmaring is, ezért fogyasztásával szintén fennáll a koraszülés esélye. Fontos tehát, hogy a rozmaring is tiltólistára kerüljön legalább addig, amíg meg nem születik a baba.

Oregánó

Az oregánó is alhasi vérbőséget okoz, de ennek a fűszernövénynek a fogyasztása ráadásul nemcsak koraszülést okozhat, hanem az első trimeszterben még a vetélés kockázatát is növeli. Ezért a legjobb, ha az egész konyhából száműzzük a terhesség alatt.

Fotó: jovinacooksitalian.com

Oldalak

Fashion&Beauty
Áprilisban debütál a Daalarna új kollekciója, amely olyan menyasszonyoknak készült, akik egy igazán egyedi és szemkápráztató ruhában szeretnék kimondani a boldogító igent.
Lifestyle
A Vízöntő élete rövidesen jóra fordul. Napi horoszkóp!
Utazás
A többség ki akarja majd használni a húsvéti hosszú hétvégén kínálkozó jó időt, és biztosan útra fog kelni. Azonban van néhány dolog, amire figyelni kell a közlekedésben!