4 szuper szabadtéri sport, amihez alig kell kitenned otthonról a lábad!

Nem tudjuk, Ti hogy vagytok vele, de mi már alig vártuk, hogy végre megérkezzen az igazán jó idő és végre a szabadban is mozoghassunk kicsit. Sokan vagyunk azonban, akik nem szeretünk futópályára járni és hosszú kerékpártúrákra indulni, inkább az otthonunk közelében mozgolódunk szívesen. Ha ezzel Te is így vagy, akkor most mutatunk néhány olyan mozgásformát, amikhez alig kell kitenned a lábad a lakásból! (x)

Tollaslabda

Ha van egy udvarod, vagy egy talpalatnyi hely az utcában, ahol laksz, akkor már csak egy társra lesz szükséged és indulhat is a játék! Bizonyára azt gondolod, hogy ez a gyermekek sportja, de egy kis idő után gyorsan beláthatod majd, hogy ez egyáltalán nem így van. A szabad levegőn űzött sport amellett, hogy szórakoztat, még jól át is mozgat, hiszen mire belejössz, addig jó pár körnek megfelelő távot futsz le, és a legjobb az egészben, hogy észre sem veszed.

Pilates

Ha inkább a magányos sportokat részesíted előnyben, akkor a pilatest neked találták ki! Ehhez még csak udvar sem szükséges, elegendő egy kisebb terasz, hiszen ennek a mozgásformának napsütésben, a csicsergő madarakat hallgatva még inkább érvényesül a testi-lelki egyensúlyt helyreállító jótékony hatása. Először talán nehéznek fog tűnni a gyakorlatok elsajátítása, de ha egyszer kipróbálod, nagyon hamar rá lehet kapni az ízére. A pilateshez ráadásul semmi másra sem lesz szükséged, csak egy kényelmes polifoamra és már kezdheted is!

Frizbi

Elgondolkodtató, hogy a frizbi valóban sportnak számít-e, de egy fél óra aktív szórakozás után garantáltan megérzed kalóriaégető eredményét. Ne korlátozzon, hogy eddig legtöbbször csak a strandon láttál frizbit, szervezz bátran egy olyan napot, amikor kutyáddal ellátogatsz a közeli parkba, és belefeledkeztek ebbe a nagyszerű mozgásformába. Hidd el, házi kedvenced és te is kellemesen elfáradsz majd! A frizbi pörgős, gyors, akár családdal, akár barátokkal is űzhető. Különösebb anyagi beruházást sem igényel, ezért abszolút kedvenc mókázás.

Görkorcsolya

Bár a görkori nem az abszolút kezdők sportja, ám nagyszerű hatással van a testedre, ráadásul korosztály nélkül bárki hozzákezdhet. Azonban ha még sem a jégen sem az aszfalton nem próbáltad a korizást, először mindenképpen kérj hozzá segítséget a kezdeti sérülések elkerülése érdekében. A görkorcsolya nagyszerű formája az aerobiknak, és még olyan izmokat is átmozgat, amelyeket normál esetben nem is használsz. Sőt mi több: javítja és izmosítja még a fenék és a comb izmait is!

Femcafe-tipp (x)

Mivel a szervezetünk már a könnyű sportok végzése közben is sok folyadékot és fontos ásványi anyagokat veszít, nem árt, ha ezeket pótoljuk már a testmozgás közben is. A dm márkás DAS gesunde PLUS termékcsaládja a testi és szellemi fittség és egészség megőrzését biztosító termékek rendkívül széles skálájával rendelkezik; mi például a DAS gesunde PLUS izotóniás sportitalt tudjuk nagyon ajánlani, hiszen a benne lévő vitaminok táplálják szervezetünket, a kalcium és a magnézium pedig a normál izomműködéshez járul hozzá.

A termékcsalád ráadásul az allergiával küzdőkre is gondolt, a DAS gesunde PLUS antiallergén szem- és orrcsepp ugyanis az allergiás panaszok enyhítésében és megelőzésében nyújt segítséget, így már semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy megmozgassuk magunkat a szabadban!

Fotók: amazon.com, shutterstock.com, pettopicsanonymous.wordpress.com, huffingtonpost.co.uk;
Leadfotó: youtube.com

Oldalak

Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.