Fashion&Beauty

Így öltöztek a sztárok a vörös szőnyegen

Az elmúlt hét sem telhetett el díjátadók, gálák és megnyitók nélkül, a fotósok pedig szorgosan kattintgatták gépeiket.

Eva Longoria egy rákellenes szövetség, a Padres Contra El Cancer gáláján jelent meg, melyen már tavaly is részt vett kolléganőjével, Felicity Huffmannal. A Született feleségek sztárja egy glamúrosan csillogó, testhezálló ruhát választott erre az estére, melyet Stacey Bendet tervezett, és kb. 140 ezer forintért bárki hozzájuthat. Eva a csillogó koktélruha mellé bronzszínű cipőt és apró kiegészítőket passzintott, ami jó döntés volt, mert a ruha önmagában is elég hangsúlyos.

 

 

Nicole Richie szintén egy rákellenes eseményen vett részt, ahol cipők elárverezésével gyűjtöttek pénzt a mellrák gyógyítására és kutatásokra. Nicole egy klasszikus kis feketét vett fel erre az estére, és táskából is egy apró, sötét színű darabot választott. A szőkeség inkább a lábbelire helyezte a hangsúlyt ezen az estén, egy leopárdmintás bokacsizmát viselt, saját kollekciójából, a House of Harlow 1960-ből. Ahogyan a csinos anyuka többi szettje, az EMA díjátadón viselt összeállítás is tökéletesre sikerült. A fent említett eseményre egy nyárias, kanárisárga ruhát választott, amit Louboutin magassarkújával és saját márkájának táskájával egészített ki, a látvány magáért beszél.

 

Catherine Zeta-Jones A Fine Romance adományesten jelent meg férje, a nemrégiben felépült Michael Douglas társaságában. A színésznő egy bámulatos, gyöngyökkel kivarrt Elie Saab ruhakölteményt választott, ami talán kicsit hosszú volt, de annál inkább légiessé tette viselője megjelenését. A 42 éves színésznő kiegészítői, a fülbevalók, a karperec, a cipő és a Judith Leiber által tervezett clutch is csillogott a vakuk fényében. Catherine számára az elmúlt időszak nagyon nehéz volt férje betegsége miatt, mostanra azonban semmi sem látszik ebből, ragyogott ezen az estén is.

 

Scream Awards
Múlt héten szombaton tartották a Scream Awards díjátadót, ahol a horror, sci-fi és fantasy filmek között keresik a legjobb alkotásokat. Zoe Saldana díjat adott át ezen az estén, egy hófehér, különös szabású miniruhát viselt, ami nem volt a legelőnyösebb számára, mert a domborulatait teljesen laposnak mutatta. Anne Hathaway szintén melléfogott, bár legújabb mozija, A sötét lovag – Felemelkedés bezsebelt egy díjat, Anne megjelenése valamiért nem volt az igazi. A Brian Atwood magassarkú nagyon jól állt a színésznőnek, de a Valentino ruha és a smink együtt minimum tíz évet öregítettek az egyébként bájos arcú szépségen. A tizennégy éves Chloe Moretz is részt vett a díjátadón, de az általa viselt Dolce & Gabbana ruha sem volt a legjobb választás, a színésznő koravénnek tűnt ebben az egyébként elképesztő csipkecsodában.

 

Elle Fanning bár egy évvel fiatalabb az előbb említett Cloe-nál, stílusérzéke úgy tűnik, hogy mégis fejlettebb. A legkisebb Fanning lányról az a Douglas Kirkland készített portrét, aki Audrey Hepburnt, Coco Chanelt és Marilyn Monroe-t is fotózta többek között. Elle a kiállítás megnyitójára egy leopárdos, lenge szabású ruhát választott, ez a minta a szezon nagy kedvence lesz. A fiatal színésznő egy fekete színű, platformos szandállal segített rá magasságára, megjelenése egyszerre stílusos és bájos.

 

 

Clinton Alapítványi Gála
A Clinton alapítvány névadója és létrehozója, az egykori amerikai elnök, Bill Clinton születésnapját ünnepelték néhány napja, a gálára pedig számos híresség kapott meghívót. Megjelent például Fergie is, aki az elmúlt időszak rémes öltözetei után újra régi formáját hozta, és egy Georges Chakra ruhában mutatta meg, hogy képes még tündökölni. Felicity Huffman bebizonyította, hogy attól, hogy eljött az ősz, még nem kell lemondanunk a vidám mintákról, ha az esemény engedi, húzzunk bátran rózsamintás ruhát, a színésznő is frissnek és fiatalosnak tűnik így. Jessica Alba egyszerű kék ruháját dobta fel egy teljesen átlátszó Dior blúzzal és egy tollas kistáskával, ezzel a nagyszerű ötlettel ő volt a legjobban öltözött a gálán.

 

A sztárok teljes öltözékéről a galériában találsz képeket!

Oldalak

Fashion&Beauty
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.