Milyen fenyőt válassz karácsonyra?

Örök dilemma, hogy élő- vagy műfenyőt vásároljunk. Környezettudatosság, takarékosság, praktikusság. Ezekre hivatkoznak, akik az utóbbi mellett voksolnak. Nézzük meg, milyen előnyei és hátrányai vannak egyiknek, másiknak!

Az élő fenyő előnyei
Természetes, hagyományos, csodaszép. Persze akadnak kicsit girbegurba, csúnyácska példányok is, de legtöbbjüknek megvan az a varázsa, ami az összes műfenyőből hiányzik. Ez egy megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan dolog. Az viszont tény, hogy a fenyőillatot sokan nélkülözhetetlennek tartják, és ez bizony semmiféle illatosítóval nem pótolható.

Az élő fenyő hátrányai
A legnagyobb gond, hogy évente rengeteg fenyőt vágnak ki, hogy néhány napig, maximum egy-két hétig díszítsék otthonunkat, aztán kidobjuk őket. Holott az erdőkben sokkal tovább élhetnének még. Emellett sok a gond vele: a lepotyogó leveleket fel kell takarítani, a ragacsos gyanta összekenhet valamit, és nem mondhatni olcsónak sem. Évről évre többet kell fizetni a fenyőkért, és persze minél nagyobbat szeretnénk, annál jobban a zsebünkbe kell nyúlnunk.

A műfenyő előnyei
Bár ezeknél is igaz, hogy a mérettel arányosan az ára is emelkedik, de ezt elég csupán egyszer megvenni, és hosszú évekig nem kell majd. A legfontosabb érv a műfenyő mellett, hogy környezetbarát, tehát nem kell újabb és újabb erdőket kiirtani érte. Továbbá nem kell takarítani utána, és sokkal tovább is feldíszítve maradhat, mivel nem hullajtja leveleit. Ma már teljesen élethű utánzatokat is lehet kapni, és a választék hatalmas.

A műfenyő hátrányai
A híres nevezetes fenyőillat hiánya, amit már említettünk. Nos, igen. Ez az, amit egyik műfenyőtől sem várhatunk el. Ha viszont mellette fenyőágakból készült koszorúkat, ajtó- és asztaldíszeket helyezünk a lakásba, akkor megőrizhetjük az igazi, hagyományos illatot is.

Oldalak

Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...
Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.