Christmas

Egy jól kiválasztott üveg bearanyozhatja az ünnepet – így válassz italt karácsonyi ajándékként

Az alkoholos italok szinte minden karácsonyfa alatt ott lapulnak: lehet különleges, az ajándékozott kedvence, de nem ritkán utolsó pillanatos ajándék gyanánt szaladunk be érte a legközelebbi (nyitva lévő) szupermarketbe. Azonban ha konkrétan tudjuk, hogy idén valamilyen exkluzív meglepetéssel készülnénk, érdemes alaposan átgondolni, mi kerüljön az italtáskába.

Kinek mit?

Az első és legfontosabb, hogy nem mindegy, kinek mit adunk. A fiatalabbak nem biztos, hogy örülnének egy konyaknak, a nagyszülők pedig esetleg a ginre nézhetnek kérdő tekintettel. Általánosságban elmondható, hogy a fiatalok a könnyedebb, édeskésebb italokat részesítik előnyben, az úgynevezett „long drinkeket”, valamint a kézműves termékek is egyre népszerűbbek köreikben. A harminc pluszos korosztály tagjai között sok a whisky kedvelő – utóbbi inkább az urakra jellemző, bár hölgyek is vannak szép számmal, akik szívesen fogyasztanak whiskyt, de egy finom pezsgővel vagy proseccóval nehezen lőhetünk mellé. Még feljebb haladva a testesebb italoké a főszerep, mint a vörösborok és a rum. A nagyszülők korosztálya pedig inkább a keserűbb likőröket részesítheti előnyben.

Whisky in the jar

A Metallicától már tudhatjuk, milyen életérzéshez társul a whiskyzés, de természetesen nem kell komolyan venni a dalban elhangzottakat, elég ha adunk egy esélyt a whisky-élménynek. Sokaknak lett a kedvenc itala az elmúlt években, hiszen rengeteg fajtája ismeretes. Sőt egyfajta gourmet elfoglaltság is lett a kóstolása, ízlelgetése, elemzése. Lábak, illatok, színek, érzések, hordók – plusz egy óriási kultusz, ami körülveszi ezt az alkoholos italfajtát.

whisky whiskey karácsonyi ajándék férfiaknak

Nemcsak a párlás folyamata miatt izgalmas nedű, hanem fogyasztásának módjában is tartogat meglepetéseket: van aki tisztán szereti, más néhány jégkockával, esetleg szénsavas- vagy mentes vízzel hígítva. Megint mások kifejezetten kedvelik a whisky alapú koktélokat, mint a Whisky Fizz, a Whisky Sour, vagy csak egyszerűen gyömbérrel, almalével vagy kólával felöntve. Utóbbiakhoz természetesen nem érdemes a legdrágább üveget felbontani, így ha tudjuk, hogy az ajándékozott inkább ezeket részesíti előnyben, válasszunk kevésbé karakteres ízű whiskyt. Ám ha szerettünk gourmet szinten tart, nyugodtan válogassunk a füstös, különleges hordóban érlelt, idősebb italokból.

Pezsgőt iszik fenn a Hold

Ez a dal pedig Cserháti Zsuzsától ismerős – lehet nem véletlen, hogy a szám szerint a Hold fogyasztja a szénsavas italt, hiszen a Hold a női energiák szimbóluma, és valóban népszerűbb is a hölgyeknél. A pezsgő megtestesíti a luxust, a csillogást és az eleganciát, így valóban előkelő ajándék lehet karácsonykor. Természetesen belőlük is van választék: lehet száraz, édes vagy rozé. A választásban leginkább az ajándékozott ízlése fog segíteni, de általában az áttetsző üvegben gyöngyöző, aranyszínű száraz fajták aratják a legnagyobb sikert.

pezsgő prosecco karácsonyi ajándék nőknek

Rumnapló

Bár Johnny Depp karakterével nem érdemes azonosulni, a rumokat azért mégse felejtsük el, ha karácsonyi ajándékról van szó. A rum íze talán mindenkinek ismerős gyermekkorából, hiszen a kókuszos kocka bevonatából szinte nélkülözhetetlen elem, de a kókuszgolyót is képes megbolondítani egy kis rumaroma. Nem véletlen a kókusszal való párosítása: gondoljunk csak a nyári koktélokra, amiknek alapját a fehér rum adja. Frissítő, finom és édes.

rum fajták fehér barna fűszeres karácsonyi ajándék

A fehér rumon kívül létezik még barna és golden rum is, sőt léteznek fűszerekkel ízesített fajták is. Minél sötétebb a színe, annál testesebb az íze, ám még ezek alapján sem egyszerű választani, ami a minőségi rumválaszték hiányából fakad. Mégis érdemes venni a fáradságot és megkeresni a legjobbat, hiszen talán a rumot tekinthetjük a köztes megoldásnak, ha unikális, sokszínű és ízletes itallal lepnénk meg valamelyik szerettünket.

Tudjuk: a választás nem könnyű

A Mr. Alkohol kínálatában azonban csodásabbnál csodásabb italok közül válogathatsz - nem csupán a whisky, a pezsgő, vagy a rum szerelmeseinek. Igazi ritkaságok várnak csomagban és elegáns díszdobozokban, ám ha csak egy üveg prémium italban gondolkozol, a Mr. Alkoholnál azt is könnyedén megtalálhatod az ünnepekre.

Fogyaszd felelősséggel!

Lead fotó, fotók: Pexels /Magda Ehlers, Wendy Wei, Karolina Grabowska, Cottonbro/

Oldalak

Christmas
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...