Verseny a koronáért - A Szépségkirálynő casting


A Szépségkirálynő című műsor válogatóján jártunk, ahol a zsűrinek több száz lányt kellet végigmérniük, majd eldönteniük, hogy alkalmasak-e a királynői posztra.

A MIX Club csak úgy hemzsegett a szebbnél szebb lányoktól, akik izgatottan készültek a fürdőruhás felvonulásra. Sarka Kata koordinálásával egyszerre tíz lány lépett a zsűri elé, remélve, hogy elnyerik az ítészek szimpátiáját. A zsűrinek nincs könnyű dolga, hiszen naponta közel 500 lány közül kell kiválasztaniuk azt a 24 lányt, aki beköltözik majd a felkészítő táborba. Közülük 21 a TV2 showműsorában versenybe szállhat a legrangosabb koronáért.

A zsűriben  -többek között - helyet foglal Andy Vajna - producer, Kasza Tibi – énekes, zeneszerző, Makány Márta - divattervező, Pantl Péter – a CKM és a Playboy főszerkesztője, Gyulai Zoltán – jogtulajdonos, Maráczi Ákos – szervezési szakember, Dr. László Zsolt – plasztikai sebész, valamint Michelisz Norbert – autóversenyző.

Igaz az ítészek igen elfoglaltak voltak, mégis sikerült elcsípnünk őket egy pár kérdés erejéig.

Makány Mártát, a zsűri egyetlen női tagját kérdeztük, hogy mi alapján dönt a lányok közül.


Márta:
Azt gondolom, hogy 4-5 hét hosszú idő – mire a műsor elkezdődik -, tehát aki esetleg egy picit teltebb, azzal még csodákat lehet tenni, akár 6-8 kilót is fogyhat még, akinek szüksége van rá. Inkább azt nézem, hogy ki az , aki még nincs elrontva: nincs rajta nagyon-nagy tetoválás, vagy valami olyan visszafordíthatatlan dolog, ami mondjuk teljesen értelmetlenné teszi, hogy őt királynőnek válasszuk. Azt nézem, hogy egyértelműen szép lány legyen. És az is fontos dolog, hogy ne féljen, mert egy Szépségkirálynőnek azért állnia kell mások tekintetét.

Mit gondolsz, milyenek a lányok? Hogy érzed magad a zsűriben?

Márta: Nagyon sokan voltak már tegnap is az elődöntő első napján, közel ötszázan, azt gondolom, hogy volt köztük sok szép lány. Jó lehetőség lesz a tábor arra, hogy jobban megismerjük őket. Nagyon jól szórakozom, csupa pasi között vagyok.

 

Pantl Péter és Kasza Tibi véleménye a következő oldalon!

 

Oldalak

Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.