Tom Cruise lánya veszélyben van!

A híres színésznek jelenleg csupa aggodalom az élete, ugyanis lánya összeköltözött szerelmével. Ez még nem lenne nagy baj, a pár azonban Los Angeles egyik legveszélyesebb környékén bérel lakást.

Ez az élet rendje: a gyerekek felnőnek, majd elköltöznek és élik az életüket. Ebből a sztárcsemeték sem jelentenek kivételt. Tom Cruise nagyobbik lánya Isabella szerelmes, ezért barátjával úgy döntöttek, hogy összeköltöznek. Ez ellen nincs is kifogása a világsztárnak, azonban a lakás pontos helyével annál inkább.

A fiatal lány ugyanis Los Angeles villanegyedéből átköltözött a város egyik legveszélyesebb városrészébe. A Mail Online értesülései szerint, Isabella és barátja, Eddie Frencher a hírhedt Skid Row elnevezésű kerületben talált magának lakást, ahol mindennaposak a lövöldözések és a bandaháborúk.

Míg Tom Cruise félti lányát, addig Isabella teljesen el van ájulva 60 négyzetméteres új otthonától. Twitter-en a következőt írta: „Végre van egy saját lakásunk!” Tom azonban nagyon aggódik, hiszen lányát akár el is rabolhatja valaki.

Ezzel együtt kell élnie a színésznek! Remélhetőleg nem történik semmi rossz.

Következzen a Rock of Ages című film előzetese:

Oldalak

Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.