Megdöbbentő statisztikák a James Bond filmekről!

Eljött a várva várt nap, ma végre nálunk is látható a legújabb James Bond film, a Skyfall. Nemrég felvonultattuk az eddigi legszexisebb titkos ügynököket, az Economics pedig hihetetlen statisztikával szolgált a rajongóknak.

A cég összevetette az epizódokat, és a leglényegesebb adatokat sikerült is kiszűrniük, miszerint ki vedelt, ki csajozott és ki ölt a legtöbbet az eddig készült filmekben. Mindezt pedig egy frappáns kis táblázatban össze is foglalták nekünk.

Az adatokból jól kivehető, hogy Pierce Brosnan magasan ver mindenkit, az ő kezéhez tapad a legtöbb vér, 19 kioltott emberi élettel az első helyen áll. Becsületére váljon, hogy ő legalább józanon csinálta, amit csinált, ami nem mondható el a "Skyfall" Bondjáról, Daniel Craigről. Amint látható, ivásban verhetetlen, - az elfogyasztott martinik száma egészen pontosan 5 - pedig még csak három részben szerepelt. - Hiába, az új kor titkos ügynökének valahogy le kell vezetnie a feszültséget.

Ha az összetört női szíveket nézzük, Daniel Craig valószínűleg épp józanodott mikor csajoznia kellett volna, így George Lazenby rovásán van a legtöbb, ami azért meglepő, mert összesen csak egy részben játszott. Ő egyébként a való életben is hasonló teljesítményt nyújtott, egyik nyilatkozatában elárulta, hogy amikor Bondot játszotta, legalább egy nő megvolt neki naponta, – amit az is jelentősen befolyásolt, hogy Lazenby eredetileg modell volt és nem színész.

Akárhogy is volt, a Skyfall premierje már itt van és kíváncsian várjuk, vajon Craignek sikerül-e megdöntenie a többiek rekordját!

Oldalak

Sztárok
Bátran kimondhatjuk, hogy a rappert nehéz féken tartani. Kanye West most újra bunyózott hirtelen felindulásból.
Sztárok
Sokan felfigyeltek arra, hogy Ördög Nóra súlya a karrierje fellendülése óta nem igazán ingadozik. Most elárulta, hogy tud még mindig ilyen csúcsformában lenni.
Lifestyle
Közösségi költségvetésből új zebra épül Budapesten. Ezen a helyen nem kell többet aluljárózni.