Megan Fox imádja a mostohafiát

Többen azt pletykálják, hogy a színésznő terhes, de hivatalosan ezt még senki sem erősítette meg. Megan azonban saját gyerek nélkül is nagyon boldog, hiszen férje mostohafiának a nevelésében segít.

Megan Fox szerelmének, Brian Austin Green-nek egy korábbi kapcsolatából már van egy fia, Kassius, akivel nagyon sok időt tölt a színésznő. Megan és Brian már 2004 óta élnek boldog párkapcsolatban, és 2010 óta házasok. A Transformers című film egykori szereplőnője a következőket nyilatkozta a brit The Sun-nak:

„Már hároméves kora óta törődök Kassius-al, az életem része. Ezt nagyon kevés ember érti meg.”

A fiú Brian egy korábbi, a Beverly Hills 90210 egyik szereplőjével, Vanessa Marcil-al folytatott afférból származik. Amikor Megan összejött Brian-nel, pillanatok alatt beleszeretett a kisfiúba: „Imádok mostohaanyuka lenni, és úgy érzem, hogy ennek köszönhetem földhözragadtságomat.”

Következzen az esküvőjükről készült hír:

Oldalak

Lifestyle
Ha ezt az akadályt is sikerrel veszed, jogosan lehetsz majd büszke magadra!
Egészség
Több komoly betegség kialakulásához is vezethet a használt sütőolaj újrafelhasználása, legalábbis ez derült ki egy friss tanulmányból.
Sztárok
Február elején derült ki, hogy rákkal kezelik a 75 éves brit uralkodót. Egyes bennfentes szerint Károly király betegsége sokkal súlyosabb, mint azt a közvélemény eddig gondolta.