Már nem titok - Ezzel a 20 éves bombázóval randizgat a Másnaposok sármos sztárja

A másnaposok sztárja, a 38 éves Bradley Cooper egy nálánál 18 évvel fiatalabb modellel randevúzgat. Már korábban is látták őket együtt, ám csak most derült ki a kettőjük közti románc.

A napokban látták együtt a 38 éves Bradley Coopert fiatal, 20 éves modell barátnőjével, Suki Waterhouszal, aki mellesleg modelkedés mellett színész-és énekesnő is. A pár számára ez a második alkalom, hogy együtt mutatkoztak a nyilvánosság előtt.

Korábban, februárban ugyan azzal az autóval távoztak az ELLE Style Awards után. Egy bennfentes is megerősítette, hogy a pár együtt volt azon a napon. Kapcsolatuk tehát még új, így érthető, eddig miért nem mutatkoztak.

Cooper még 2012-ben szakított akkori barátnőjével, Zoe Saldanaval, aki az óriási sikert aratott Avatar-ban Neytiri karakterét alakította. Majd három hónapig újra udvarolt neki, így újra felelevenítették románcukat, ám végül mégiscsak szakítottak. Ezt követően két évig Renee Zellweger oldalán láthattuk. De volt kapcsolata Jennifer Anistonnal, Olivia Wildeal vagy Jennifer Lopezzel is.

2006-ban elvette feleségül a színésznő Jennifer Espositot, akivel azonban négy hónap után felbomlott a frigy. Mindketten belátták, hogy ez nem működik közöttük. Most azonban újra rátalált a szerelem.

Fotó. pardaphash.com

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...