Larry Hagman halála átírta az egész Dallast!

A Dallas című népszerű amerikai sorozat a Jockey Ewing-ját alakító Larry Hagman halála az égész forgatókönyvet átírta. Az alkotók méltó módon szeretnének megemlékezni a 81 éves korában elhunyt legendás színészről.

A készítők mindent megtesznek azért, hogy illendően búcsúztassák a sorozat meghatározó egyéniségét, ezért úgy döntöttek, némiképp átírják a forgatókönyvet - részleteket természetesen egyelőre nem árulnak el. Az új széria második sorozata az amerikai TNT csatornán január 28-án kezdődik. A megrendelt 15 epizódból az első hatot még Hagmannel vették fel, vele együtt vett részt a forgatáson Patrick Duffy és Linda Gray is.

A sorozat Samantháját alakító színésznő egyébként a halálakor is Hagman mellett volt. „Itt hagyott a barátom. Larry 35 éven át volt a támaszom, a bizalmasom, a legjobb barátom. Ő egy tehetséges, kreatív, nagylelkű, figyelmes és vicces ember volt, tele szeretettel. Nagyon fog hiányozni” – nyilatkozta a megrendítő esemény után Linda.

A sorozat többi szereplője is mélységes fájdalmát fejezte ki a történtek felett. „Pénteken elvesztettem a legnagyobb barátomat, akit valaha az élettől kaptam” – nyilatkozta a People magazinnak Patrick Duffy (Bobby), aki az életben is 35 éve volt a Jockey-t alakító színész barátja. – „Ő egy igazi harcos volt, de mindig tudta, hol a határ. Foggal-körömmel küzdött a barátaiért, de mindig becsületesen. Büszke vagyok arra, hogy a barátja lehettem. Nehéz megszokni a hiányát, de tudom, hogy ő már egy jobb helyen van.”

A sorozat fiatal szereplői közül a Bobby fiát alakító Jesse Metcalf így beszélt Hagman haláláról: „Hatalmas megtiszteltetés, hogy együtt szerepelhettem vele. Szellemességével és tagadhatatlan sármjával létrehozta a televíziózás legfelejthetetlenebb karakterét. Olyan színész volt, aki mindannyiunkat inspirált.”

Fotó: faktoronline.com

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...