Lady Gaga kicsit másképp

Lady Gaga népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy számait előszeretettel dolgozzák fel zenészkollégái. Lássunk párat ezek közül. Vajon van-e jobb az eredetinél?

Caro Emerald és a Bad Romance
A fiatal amszterdami jazz énekesnő Gaga Bad Romance című számát szemelte ki feldolgozásra. A 2009-ben megjelent Bad Romance Lady Gaga egyik legnépszerűbb száma lett, 2010-ben pedig Caro-nak köszönhetően újrahangszerelve, jazzes hangvételben hallgathatjuk.

 

A 30 Seconds to Mars is a Bad Romance-el hódít
Az 1998-ban megalakult rock együttes is fantáziát látott Gaga ’Rossz románcában’ így ők egy enyhén melankolikus, rockos verziót adnak elő és megmutatják: a Bad Romance férfihangon is remekül szól.

 

A The Baseballs Paparazzit játszik
Lady Gaga másik ikonikus száma az első stúdióalbumáról megjelent harmadik dal, a Paparazzi is hatalmas sikert aratott az énekesnő rajongói körében, majd a The Baseballs német rock and roll banda fanatikusai között is, hiszen a feldolgozásdalokkal híressé vált német formáció Rihanna és Katy Perry dalainak átírása után Gaga számait vette célba. Így készülhetett el egy vidám, dallamos Paparazzi feldolgozás: az énekes hangja helyenként erősen hajaz a Rock 'n' Roll király Elvis Presley hangjára.

 

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.