Kiborult az egzotikus szépség - A bíróság ellene ítélt!

Halle Berry kisebb dührohamot kapott a minap, mikor a bíróság kimondta, nem költözhet Franciaországba kislányával és vőlegényével, Olivier Martinezzel. Az ítéleten nem kevesebb, mint a pár esküvője múlt, a színésznőnek ugyanis így még várnia kell még egy darabig, hogy harmadszor is oltár elé állhasson.

Péntek délután a Los Angeles-i bíróság kimondta a lesújtó ítéletet: Halle Berry nem hagyhatja el az országot négy éves kislányával, így sem ő, sem Nahla nem költözhet Franciaországba. A pert a színésznő ex-férje, Gabriel Aubry kezdeményezte még a válásuk után, mert nem akart belemenni abba, hogy Halle Európába költöztesse közös gyermeküket.

A színésznő az ítélet elhangzása után teljesen kiborult, ugyanis már mindent eltervezett, és Amerikától távol szeretett volna új életet kezdeni. Amennyiben Berry mégis megsértené a végzést, súlyos következményekre számíthat.

Halle-nek azonban nem csak emiatt fájhat a feje, hiszen azon kívül, hogy exe folyamatosan keresztülhúzza a számításait, már jelenlegi párja, Olivier türelme is fogytán van. „Olivier nem tud sokáig Franciaországtól távol élni, és az egész bírósági cirkusz és Halle azt követő hisztérikus viselkedése kezd túl sok lenni neki” – mesélte egy amerikai lapnak Martinez ismerőse.

A színésznő barátai most már komolyan aggódnak, a Halle által szedett nyugtatók ugyanis nem kimondottan minősülnek a legjobb táplálék kiegészítőnek. „Halle azt reméli, hogy nála maradhat a gyerek, nem érti meg, hogy ennek a csatának még nincs vége. Néha olyan boldognak tűnik, hogy madarat lehetne vele fogatni, néha viszont egyik pillanatról a másikra sírógörcsöt kap. Pirulákon él. Nem fogja fel, hogy mindezzel csak magának árt.”

Kép: zimbio.com

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...