Kamarás Iván rajong a whiskyért

Kamarás Iván lehet itthon vagy éppen Amerikában, mindig tudja, hogyan kapcsolódjon ki. Elmondása szerint nem is igazán a helyszín az, ami számít, hanem a megfelelő hangulat, amelyhez olykor jó segítséget nyújthat egy pohár skót whisky.

A népszerű színész szerint a whisky-fogyasztáshoz fel kell nőni. A színész maga is sokféle variációt kipróbált, először például kólával keverte, de ma már magában, vagy maximum szódával issza. Szerinte egy érett férfi értheti meg igazán az aranysárga ital zamatát, s képes a valóban mértékletes alkoholfogyasztásra. Úgy tartja, mélyebb beszélgetések alkalmával igen jó szolgálatot tehet.

„Horváth Charlie nagyon jó barátom, sok emlékezetes estét töltöttünk el egy-egy pohár whisky mellett. Amerikában viszont a nagy távolságok miatt a kisebb alkoholtartalmú italokat részesítik előnyben, hiszen egy-két pohár után még volánhoz lehet ülni” – mondja Iván.

A színész a fajdkakasos whiskyvel hol máshol is ismerkedhetett volna meg, mint ott, ahol ezt az italt „Az élet vízének” nevezik.

„A whisky hazájában, Skóciában forgattunk, ott kínáltak meg a Famous Grouse-zal, és mivel a skótok esküdtek rá, én is megkóstoltam, és meg is kedveltem. Akkor még nálunk nem lehetett kapni, ma már viszont ezt ajándékozom a barátaimnak is, mert egy férfias meglepetésnek tartom, amit a számomra igazán fontos embereknek adhatok. Decemberben van a születésnapom, biztos vagyok benne, hogy lesz belőle az ajándékok között is.”

Iván eddig két olyan szerepet kapott, amely whiskyzést kívánt tőle. A Macska a forró tetőn című darabban egy lesérült rögbi játékost alakított, aki ivásba fojtotta bánatát.

„Az előadásban nyomon követhetőek az egyes stádiumok, a szalonspicctől a teljes lerészegedésig. A kellék pohárban természetesen nem whisky, hanem tea volt. Az egyik próbán azonban gondoltunk egyet és kipróbáltuk, milyen lenne igazi whiskyvel! A második felvonásban már összeakadt a nyelvem, és itt abba is maradt a kísérlet” – fedi fel Iván a kulisszatitkot.

A Boldogtalan hold című előadásban pedig az alkoholproblémákkal küzdő Jamie szerepét játszotta, aki a történet végére gyakorlatilag halálba issza magát.

„Amikor ezeket a szerepeket játszottam, még el sem tudtam képzelni, hogy valaki kerülhet olyan helyzetbe, hogy ennyire elveszik az élet útvesztőjében. Aztán persze engem sem kímélt az élet, ahogy mindenki más, a későbbiek során megtapasztaltam a nehézségeket – én viszont, talán a fenti szerepekből is okulva, alkohol nélkül másztam ki a gödrökből” – zárja le a beszélgetést Kamarás Iván.

Oldalak

Home&Design
Nincs ki gondozza szeretett növényeidet mialatt te elutazol? Akkor olvass tovább, tippjeinkkel kedvenc zöldjeid sem sínylik meg a távollétedet.
Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...