Hollywoodi mozihoz kölcsönzi zenéjét Ákos

Január 10-én lesz a magyar premierje annak 50 millió dolláros költségvetésből készült Hollywoody mozinak, melyben a népszerű magyar zenész, Ákos egyik dala is hallható lesz. A "Dredd 3D" a filmkedvelők és az Ákos rajongók számára igazi kuriózumnak ígérkezik.

A film nem az 1995-ös Sylvester Stallone főszereplésével készült Dredd bíró újraforgatott változata, hanem ugyanazon karakter köré felépítve egy másik, sokkal keményebb és sokkal inkább elgondolkoztató történetet mesél el.

A mozi magyarországi forgalmazója, a PARLUX Entertainment kereste meg a decemberi arénakoncertjére készülő Ákost, akinek a legutóbbi albumán, az egyébként is futurisztikusra sikerült - és immár aranylemez – 2084-en található egyik dal Régi jövő címmel, mely szinte egy az egyben megidézi a film hangulatát.

Az Ákos dal és a film üzenete is hasonló, hiszen mindkettő egy lehetséges, bár nem éppen hízelgő jövőképet idéz meg, amely könnyen valósággá válhat.

Ákos Régi jövője a december 15-i arénakoncerten is elhangzott, a szám alatt pedig a Dredd filmrészletei futottak a kivetítőkön. A dalhoz természetesen klip is készül, amely szintén film hangulatát idézi majd meg.

Hallgasd meg a Ákos albumáról a Régi jövőt!

Fotó: recorder.blog.hu

Oldalak

Lifestyle
Az internetes bűnözők meg tudják lovagolni a különböző csaláshullámokat, hogy be tudjanak húzni a csőbe. Még egy OTP-s bankleállásnál is fokozottan oda kell figyelnünk.
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?