Halle Berry lánya veszélyben van - A gyámhivatal is nyomoz!

A színésznőnél nem igazán a tervezettek szerint zajlott a Hálaadás, hiszen volt barátja és jelenlegi szerelme összeverekedett. Az ügynek azonban még nincs vége, ugyanis az esetre még a gyámhivatal is felfigyelt.

Ahelyett, hogy Halle Berry hangulatosan töltötte volna el az amerikaiak egyik kedvenc ünnepét, mostani és egykori párja inkább úgy döntöttek, hogy egy hatalmas bunyóval teszik izgalmassá ezt a csodás ünnepet.

A verekedésnek elég rossz vége lett, ugyanis mindkét férfi megsérült, sőt mi több, a színésznő exét, Gabriel Aubry-t még a rendőrök elő is állították. Gabriel, aki egyébként modellként keresi a pénzét, egy jó ideig biztos, hogy nem áll a kamerák elé, arca ugyanis eléggé rondán néz ki. Egyik szeme be van dagadva és teljesen kék.

A történet ezzel azonban nem ér véget, ugyanis az esetről a gyámhivatal is tudomást szerzett. A hivatal dolgozói jobbnak látták, ha ellátogatnak Halle Berry-hez és lányához. A radaronline.com értesülései szerint a rendőrség szólt a gyámhivatalnak, hiszen a kislány, Nahla is a házban tartózkodott, amikor a két férfi egymásnak esett. Mivel a gyermek-elhelyezési per alatt elég gyakran elhangzott a bántalmazás kifejezés, a hatóság úgy vélte, hogy jobb ennek utánajárni.

„Halle, Gabriel, és Olivier majd szociális gondozókkal beszélik meg a történteket. A gyámhivatalnak tudnia kell, hogy Nahla biztonságos környezetben nevelkedik” – nyilatkozott egy bennfentes.

Miután a gyermek apja kezdte a verekedést, így távolságtartási végzést hoztak ellen, azaz 100 méternél nem mehet közelebb lányához és Hallehez. Kíváncsian várjuk a fejleményeket és reméljük, hogy Nahla nem sínyli meg túlzottan ezt a szomorú helyzetet.

Fotó: news.com.au, accesshollywood.com

Oldalak

Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.