Feltehetőleg Keresztes Ildikó is távozik az X-Faktorból

Malek Miklós után Keresztes Ildikóban is felvetődött a távozás gondolata, hiszen nagyon elbizonytalanodott az X-Faktor mentora.

Keresztes Ildikó elmondása szerint Malek Miklós távozása után nem lenne ugyanolyan a régi csapat, azonban nem csak ez áll döntésének hátterében, hanem karrierjét is félti a mentor.

„Az X-Faktor maga az őrület, bevallom, és három, szép emlékekkel és élményekkel teli szériának lehettem a tagja. Ilyenkor, év elején, ha megkérdezik, hogy elvállalom-e a következő szériát is, akkor mindig azt szoktam mondani, hogy én még ezen nem tudok gondolkozni" – nyilatkozta Ildikó a Blikknek.

Azonban nem csak Ildikó bizonytalan, még a csatorna sem árult el semmit az üggyel kapcsolatban. Csupán annyit ígértek, hogy később adnak erről bővebb információt. Amíg pedig Ildikó gondolkodik, közben készül az Eurovíziós Dalfesztiválra.

Persze szívesebben ment volna nyaralni, hiszen ráférne már egy kis pihenés. Három és fél éve erősíti a tehetségkutató műsor mentor csapatát. Szeretett volna egy kicsit elbújni a világ elől. Úgy tervezte, hogy januárban egyáltalán nem is fog dolgozni és elutazik külföldre, ám tervei végül meghiúsultak.

Ezek után nem meglepő, hogy elindultak a találgatások, hogy ki fog Keresztes székébe ülni. Nagy Feró viszont kijelentette, hogy ő szívesen részt venne a következő szériában is. Persze, ha nem kérik fel ismét a feladatra, nem fog megsértődni, mesélte Feró.

Az RTL KLUB programigazgatója, Kolosi Péter azonban azt sem tartja kizártnak, hogy mind a négy mentor le lesz cserélve, és egy teljesen új csapat fogja várni az új versenyzőket. Ezen felbuzdulva pedig az origo.hu elindított egy internetes szavazást, hogy az olvasók szerint az adott 15 népszerű előadó közül kik lennének a szerencsés kiválasztottak.

Ennek eredményeképp Ákos 26%-os szavazatot kapott, míg Zséda 16%-ot. De felkerült még a dobogóra 13%-kal Hajós András, valamint esélyes még Novák Péter és Pataky Attila is.

Fotó: Bársony Bence

Oldalak

Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...