Dívák - Karády Katalin

Ha valahol meghalljuk a Hamvadó cigarettavég mélabús sorait és becsukjuk a szemünket, a múlt századba repülünk, Karády Katalin világába. Ő, akinek szépsége beragyogta a múlt századot, titkokkal teli életet élt.


Egy karrier kezete
1910-ben született Budapesten egy népes, szegény családban. Karrierjét megalapozta, hogy 5 éven keresztül Svájcban és Hollandiában tanult, majd különc magatartása Csathó Aczál Ilona színi iskolájába sodorta, ahol megtanulta a színészmesterség alapjait, az éneklés technikáit és a stílus elengedhetetlen kellékét: az öltözködést, amely az első lépés volt a hírnév felé. Országos figyelmet első mozifilmjével, a Halálos Tavasszal szerzett, ekkor vált a „végzet asszonya” karakter szimbólumává. Ezután több színházi szerepet kapott és több filmben is szerepelt.
 

A politika árnyékában
Magánéletét titkok övezték. A német bevonulást követően pályafutását ellehetetlenítette a politika, majd a Gestapo kémkedés vádjával letartóztatta és kínozta. Miután kiengedték, megmentett egy csoport gyermeket a nyilasok „karmaiból” azzal, hogy ékszereket adott el a katonáknak. A gyermekeket utána saját házában nevelte a háború végéig.
 
A háborút követően a kormányváltás következményeképpen fokozottan mellőzötté vált, a magyar filmgyártás új színészeket alkalmazott. Utolsó magyarországi fellépése 1950-ben volt, majd végleg elhagyta Magyarországot. 1968-tól New Yorkban élt, ahol kalapszalont nyitott. Innentől élete végéig visszavonultan élt. Halála után öt évvel, 2004-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza kitüntetést adományozta neki a háború alatt tanúsított humanitárius tetteiért.
 
 
A díva
 Karády Katalin sorsa nem volt szerencsés, mégis halhatatlanná vált. Sikerült megőriznie nevének fiatalságát azáltal, hogy tudatosan kerülte a fényképeken és filmeken való szereplését, így őrizvén meg a róla kialakított képet. Ma a múlt század szimbólumaként gondolunk rá, a magyarság „jelképeként”, akire méltán vagyunk büszkék. Gondoljunk, csak bele, mi lett volna, ha nem törik derékba a karrierjét…

 

Oldalak

Fashion&Beauty
Rihanna ismét elképesztő külsővel jelent meg: a barbadosi énekesnő nemrég a Fenty és a Puma közös eseményén tette tiszteletét, ahol mindenki megcsodálhatta vadonatúj frizuráját.
Fashion&Beauty
Szinte minden alkalomhoz passzol és feldobja a leghétköznapibb outfitet is.