Disznóvágás az ex-villalakókkal

Remek hangulatú disznóvágásnak lehettünk tanúi, amiről a Való Villa tesztlakói, valamint Olivér és kedvese gondoskodott nem kevés pálinka és malacból készített lakoma társaságában.  

 

Csütörtök délelőtt a Hármashatár-hegyen Laci betyár vendégül látta egykori villatársait, Benkő Dánielt, Gáspár Győzikét, Voksán Virágot és meglepetésvendégként Olivér és szerelme is tiszteletét tette. Disznóvágáshoz méltóan, nem maradhatott el a hurka-, és kolbásztöltés és a töpörtyűkészítés sem, Benkő Dániel pedig vegetáriánus kolbásszal kedveskedett a jelenlévőknek.

Olivért nagy felhajtás övezte, de azért sikerült mikrofonvégre kapnunk pár kérdés erejéig. Kérdésünkre elmesélte, hogy nagyon jól érzi magát, de egyáltalán nem számított arra, hogy ilyen sok rajongója lesz, hiszen állítása szerint az égvilágon semmit sem csinált, csak 80 napot töltött a villában. Olivér szerint a következő kiválasztott nem más lesz, mint a villa egyik szépfiúja Gombi, de természetesen villabeli legjobb barátjának szurkol, és fontos küldetésének tartja, hogy népszerűsítse a görög nőcsábászt, ezért még egy „Alekosz-mozgalmat” is indított. A terveit illetően kifejezetten titokzatos volt, annyit azonban elárult, hogy nem fog eltűnni.

 

A cigánymuzsikusok is hozzájárultak a remek hangulathoz, Laci betyár még dalra is fakadt, Voksán Virág pedig táncra perdült, majd elmesélte nekünk, hogy nagyon sokat tartózkodik külföldön a fellépései miatt, nemsokára egy háromhetes ázsiai turnéja lesz, ami egyébként az eddigi a leghosszabb turnéja. Itthon többnyire vidéken zenél, Budapesten alig lép fel, a modellkedéssel pedig már nem nagyon foglalkozik.  A disznóvágás egy egészen új dolog számára, hiszen még sosem volt, de ennek ellenére jól érezte magát, ugyan nem vegetáriánus, de a disznóhús nem tartozik a kedvencei közé. A Való Világban töltött napjaira kellemes élményként gondol vissza, bár az utolsó napjai nehezek voltak: „Kemény volt az utolsó napokban, le a kalappal azok előtt, akik bent vannak már lassan három hónapja.” Olivérhez hasonlóan Virág is Alekosznak szurkol.

Benkő Dániel külön örült, hogy egy női magazinnak nyilatkozhatott, hiszen nagyon fontosak számára a női rajongói. Elmesélte nekünk, hogy úgy gondolja, 2011 Benkő Dániel éve lesz, új élet és új hozzáállás indul el, jön a cirkusz világ és a klasszikus zenei világ is. Elárulta nekünk, hogy tervei között szerepel, hogy lant órákat fog adni, és erősen dolgozik azon, hogy elinduljon a Benkő TV. Dániel elindított az interneten egy oldalt: Benkő Dániel Az Igazi néven, szeretné, ha Ő uralná az internetet.

 

 

Győzike serényen dolgozott a disznóvágáson, rendesen kivette a részét a munkából. Jelenleg a Belevaló Világ műsorvezetőjeként tevékenykedik, most csak a Való Világra koncentrál, ezt tartja most a fő tevékenységi körének. Műsorvezető volta lévén nem akarta elárulni, hogy kinek szurkol, de azt elmondta, hogy szeret bent mindenkit, aki a villában maradt. A kiválasztást illetően így nyilatkozott: „Kőkeményen taktikáznak, az egyik csapat is kihívó szeretne lenni és a másik is, majd meglátjuk!”

 

És íme, a menü: Kárpátia pálinka, tojásos-sült hagymás-velő, Véres hurka, Májas hurka, Kolbász, Krumplis kolbász, Sült oldalas, Lacipecsenye, Resztelt máj, Sósburgonya, Káposztaleves, Házi kenyér, Házi jellegű savanyúságok."

Oldalak

Sztárok
A huszadik század egyik kiemelkedő, halála után is rendkívül népszerű magyar színésze volt Gózon Gyula, akinek szakmai sikerekben gazdag életét számos trauma árnyékolta be.
Sztárok
A Duna tudományos-ismeretterjesztő műsorában, a Deltában mostantól egy, a mesterséges intelligencia segítségével kreált műsorvezetőt láthatnak a nézők. Kudlik Júlia kemény bírálatot intézett Bíró...