Csillagot kapott Hugh Jackman

Kifejezetten jó évet tudhat maga mögött a nők kedvence, Hugh Jackman. Az igencsak Oscar esélyes „Nyomorultak”-ban nyújtott teljesítményéért Golden Globe-ra jelölték, emellett pedig pár napja már egy saját csillagot is a magáénak tudhat a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Úgy tűnik, végre Jackman is megkapta jól megérdemelt jutalmát - már ami színészi pályafutását illeti – hiszen az ő neve is belevésődött a Hollywoodi Hírességek Sétányának köveibe. A Nyomorultak című filmben Jean Valjeant megtestesítő színész 2487-es számot viselő csillagát csütörtökön avatták fel a Hollywood Boulevard-on.

A színészt feleségén és gyermekein kívül két filmbéli kollégája is elkísérte, az immár rövid hajjal hódító Anne Hatheway és a különleges szőkeség Amanda Seyfried is büszkén pózoltak a 44 éves színész mellett. Az említett két hölgy egyébként még nem birtokol csillagot, de persze ami késik, nem múlik.

A kitüntetésben egyébként nemcsak a film, hanem a színház, a televízió, a rádió és a zene nagyjai is részesülhetnek. Minden év júniusában egy ötfős bizottság választja ki azt a két tucat hírességet, akik csillagot kaphatnak a következő éven. A kiválasztottaknak mindenféleképpen el kell fogadniuk a csillagot, és 30 ezer dollárt kell átutalniuk a kamarának a csillagok fenntartásával kapcsolatos költségekre.

Fotó: holdpont.hu

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.