Charlie Sheen újra összejön volt nejével?

A tavalyi év zömében Charlie Sheen őrült megnyilvánulásairól szólt. A színész elég nehezen dolgozta fel, hogy kirúgták a Két pasi, meg egy kicsi című sorozatból. Most lehet, újra rámosolyog a szerelem?

Már tavaly karácsonykor úgy tűnt, hogy a színész idegállapota kezd rendbe jönni, hiszen végre nem magára, hanem családjára helyezte a hangsúlyt. Sőt, Charlie, az ex-neje és a gyerekek közösen mentek el nyaralni.

Denise Richards és Charlie viszonya sokáig nagyon rossz volt, ezért érthető, hogy csupán a gyerekek miatt tartották a kapcsolatot. Most azonban újra kezdenek összemelegedni. Lehet, hogy újra összejönnek?

Erre nagyobb az esély, mint sokan gondolnák, ugyanis a párt a napokban kapták lencsevégre, amint mosolyogva közösen nézték lányuk focimeccsét. Denise és Charlie látszólag nagyon élvezték egymás társaságát. A mérkőzés alatt többször átölelték egymást.

Az idő majd megmutatja, hogy újra egymásra találnak-e. Az biztos, hogy Charlie rég nézett ki annyira boldognak, mint Denise-el a meccs alatt.

Következzen a közös utazásukról szóló hír:

Oldalak

Sztárok
A Mellékhatás című thrillersorozatban nyújtott fenomenális alakításáért idén ismét Sztarenki Dórának ítélték a Televíziós Újságírók Díját legjobb színésznő kategóriában. 2021-ben vehette át először a...
Lifestyle
Idén tovább emelkedett a személyi adókedvezmény azon betegségek esetében, melyek súlyos fogyatékosságnak minősülnek. Ugyanez vonatkozik azokra, akik rokkantsági járulékban, illetve fogyatékossági...
Sztárok
A TV2-nál már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.