Búcsúzik Stohl

A színész kedd este volt látható utoljára a tévé kepernyőn, és addig nem tervezi a visszatérést, amíg le nem zárul az ellene zajló per.

Stohl András még tavaly okozott közúti balesetet ittasság és drogbefolyásoltság miatt, majd hosszú tárgyalási folyamat után 2 év 4 hónapra ítélte a bíróság. Ügyvéde azonnal fellebbezett, de amíg tart a per, Stohl nem kíván műsort vezetni egyik tévécsatornán sem. 

A színészt az ítélet meglepte, kisebb büntetésre számított, de mindenképpen vállalni akarja a felelősséget tettéért. Habár a Való Világban kedden láthatta utoljára a közönség, színészi karrierjéről nem mond le, és továbbra is játszik majd a Nemzeti Színházban, ahol olyan neves színészek biztosították támogatásukról, mint Bodrogi Gyula.

Egyesek szerint dr. Ruttner György, Stohl új ügyvédje áll a döntés hátterében, aki arra akarja építeni a védelmet, hogy a színész már megbánta tettét.
Ezt viszont nem tudják úgy megtenni, ha minden este a tévében nevetteti a nézőket.

A másodfokú ítéletig még várni kell, és akkor tényleg kiderül majd, hogy a bíróság példát akar-e statuálni Stohl-al.

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.