Brad Pitt formálja meg Poncius Pilátust?

A 49 éves amerikai színész Brad Pitt igazán büszke lehet filmes karrierjére, hiszen olyan nagyszerű alkotásokban szerepelt, mint a Szenvedélyek Viharában, a Hetedik, a Trója vagy Benjamin Button különös élete. Most megint egy olyan karakter bőrébe bújhat, mellyel méltón jelölhetik majd újabb díjakra.

A legfrissebb elmondások szerint Brad Pitt fogja játszani Poncius Pilátust. Ő volt az a személy, aki halálra ítélte Jézust. A történelemtudomány ezt állítja, ám az Újszövetség szerint Poncius tettében politikai érdekek húzódtak és jobb meggyőződése ellenére hozta meg döntését.

Pitt már bizonyított történelmi személy megformálásában, mégpedig a Trójában, melyben Achillest testesítette meg. A film azonban jelenleg még fejlesztések alatt áll, de Brad nagyon érdeklődik a bibliai figura eljátszása felől. A filmet a Warner Brother’s készítené el.

A forgatókönyv megírását Vera Blasi vállalta el, aki a Terítéken a nő című romantikus film forgatókönyvét is megírta, melyben Penelopé Cruz játszotta a főszerepet. Továbbá a bennfentesek szerint szerepelni fog Pilatuson kívül Keresztelő Szent János és Mária Magdolna is.

Egyébként mostanság elég felkapottak lettek a bibliai történetek megfilmesítése, hiszen jövőre Noé bárkájáról szóló film fog a mozikba kerülni, melyet Darren Aronofsky rendező fog elkészíteni, mint soron következő filmjét. A főszerepben Russel Crowe-t fogjuk látni, de szerepet kapott a filmben többek közt Anthony Hopkins, Emma Watson, Jennifer Conelly és Marton Csokas.

Fotó: redcarpetroxy.com

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.