A sikeres sorozatszínésznő kiakadt kolléganői testsúlyán

Hollywoodban már-már szabvány, hogy csak a 90-60-90-es paraméterekkel rendelkező hölgyek érhetnek el bármit a mozivásznon, ezt a véleményt azonban szerencsére nem osztja mindenki.

A New Girl című sorozat sztárja, Zooey Deschanel például kifejezetten ellene van az ilyen lányok „sorozatgyártásának”, nemrég a Glamour magazinnak mondta el véleményét e témával kapcsolatban.

"Mióta élek, a színésznők egyre csak vékonyabbak. Akiket már gyerekkorom óta imádtam, Debra Winger, Diane Keaton, vagy Meryl Streep, mind-mind gyönyörűek és vékonyak voltak. De nem túl vékonyak. Rengeteg olyan színésznő van, akik már egészségtelenül vékonyak. Nagyon nagyon-nagyon vékonyak, amit nem érhetsz el csak azzal, hogy nyomod a Pilatest.”

Zooey szerint ráadásul ezzel a magatartással egyáltalán nem mutatnak jó példát a fiataloknak sem, pedig véleménye szerint a sikert nem kilókban mérik. Ha ő mondja, neki el hisszük…

„Nem vagyok nagydarab, de akkor néznék ki úgy, mint ők, ha leadnék hét kilót, ami ijesztő. És mit üzennek ezzel a fiatal lányoknak? Hogy így kell kinézniük, ha sikeresek akarnak lenni? Na, ez nem igaz. Ahhoz, hogy Hollywoodban sikeres legyél, nem kell anorexiásnak lenned!" − fakadt ki a 32 éves színésznő.

Fotó: redcarpet-fashionawards.com

Oldalak

Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.