A rajongói sem tudják megmenteni Alföldi Róbertet?

Köztudott, hogy a Nemzeti Színház igazgatói székének hamarosan új gazdája lesz. A vezetőváltásról szóló hírekre reagálva nagyon sokan nemtetszésüket fejezték ki, és nyíltan kiállnak a színház jelenlegi igazgatója, Alföldi Róbert mellett.

Alföldi Róbert rajongói mindent bevetnek annak érdekében, hogy megakadályozzák a Nemzeti Színház igazgatójának távozását. Rengeteg támogató és a jelenlegi helyzetet becsmérlő hozzászólás érkezik a művész Facebook oldalára, ahol többen is tiltakoznak Vidnyánszky ellen, akit Alföldi legnagyobb riválisának tartanak.

Alföldi egyébként nemrég nyilvánosságra is hozta pályázatát, amelyben saját helyére pályázik, újabb 5 évre. Tette mindezt annak ellenére, hogy egyébként senki és semmi sem kötelezi erre a jelentkezőket. A HVG-nek így indokolta tettét: „A Nemzeti Színház ügye olyan tüzessé vált, hogy az én világképemnek az felel meg, ha nyíltan játszunk. Mindenki vállalja, amit gondol, vállalja, hogy megmérettetik. S mindezt nyilvánosan, hiszen egy nyilvános intézmény élére pályázik, ami a nyilvánosságból él.”

A rajongók azonban úgy látják, nem feltétlenül az számít majd a döntéshozóknak, hogy kinek milyen a pályázati anyaga. "Ha az égiek ránk figyelnének, nem fenyegetné veszély Alföldit, mert nem ez a banda vezetné ezt az országot. De sajnos, a mai körülmények között úgy gondolom, hogy az egész pályázati cécó csak cirkusz, már rég eldöntötték, hogy Robinak mennie kell. Egyáltalán nem a művészi teljesítmény számít" - írta egy kommentelő.

Többen úgy gondolják, hogy Vidnyánszky Attila csak azért kerülhet az igazgatói székbe, mert valakinek a valakije, illetve megvannak a kapcsolatai a döntéshozókkal. "Természetes, hogy a többség Alföldit szeretné, de megint egy havert akarnak bebetonozni, akkor semmi nem állítja meg őket. Legfeljebb bojkottálni tudjuk, nem megyünk olyan színházba, ahova havert betonoznak be" – reagált a történtekre egy másik felháborodott kommentelő is.

Egy harmadik rajongó pedig a következőket fűzte hozzá a dologhoz: "Alföldinek ott a helye, maradjon csak szépen. Miért kell tönkretenni, ami jól működik hozzáértő, szorgos, dolgos és munkáját szerető ember irányítása mellett?"

Fotó: sikerado.hu, jegy.hu

Oldalak

Sztárok
Ahogyan a Mirror is írja, Harry és Károly hamarosan újra láthatják egymást, ha minden a herceg tervei szerint alakul majd.
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.