A Compact Disco levonta a következtetéseket

Óriási élmény- és tapasztalatszerzés volt az Eurovíziós Dalfesztiválon való részvétel, a verseny nemzetközi aspektusa pedig új tanulságokkal szolgált a zeneiparról.

"Büszkék vagyunk arra, hogy független zenekarként, független kiadóval és támogatókkal, valamint a Magyar Televízióval a hátunk mögött folyamatosan gyarapodó közönség támogatása mellett volt lehetőségünk a fesztiválon keresztül üzenetünket elküldeni Európába" - áll a kommünikében.

A Magyarországot képviselő négytagú Compact Disco, amely az első elődöntőből jutott a fináléba, Sound of Our Hearts című dalával 19 ponttal a 24. helyen végzett a szombati 26-os fináléban a bakui versenyen.

A Compact Discóban Walkó Csaba énekel, Lotfi Begi a groove-okért, az extra zenei sávokért, az effektekért felelős, Pál Gábor billentyűs hangszereken, Sándor Attila pedig basszusgitáron játszik. Az 57. Eurovíziós Dalfesztivált Loreen svéd énekesnő nyerte Euphoria című dalával.

Mint a zenekar és kiadója kiemelte, a Sound of Our Hearts üzenete, hogy a nemzetek és az azokat alkotó egyes emberek megkülönböztetéstől függetlenül összekapcsolódnak.

"Úgy érezzük, hogy erre a szemléletre ma nagy szüksége van a világnak. Megerősíti szándékunkat az a rengeteg támogatás és szeretet, amit a közönségtől, a napról napra nagyobb létszámú Compact-családtól kapunk. Ez az, ami életerővel és energiával tölt fel minket" - fogalmazott a zenekar és kiadója.

Mint írták, büszkék arra, hogy Magyarországot képviselhették az Eurovíziós Dalfesztiválon és köszönik a bizalmat, valamint a lehetőséget.

Forrás: MTI

Következzen a Compact Disco: Feel The Rain című száma:

Oldalak

Egészség
A rák persze a genetika miatt kialakulhat olyan embereknél is, akik eddig teljesen egészséges életet éltek. Azonban ha háttérbe szorítasz néhány rossz szokást, akkor jóval kisebb az esélye, hogy...
Utazás
Még nem indult be a szezon, de lassan érdemes elgondolkodni, szeretnénk-e szállást foglalni a Balatonnál idén. Annyi biztos, hogy borsosabb árakra készülhetünk, mint tavaly.
Lifestyle
A Napoletana 1963. augusztusában nyitotta meg kapuit a Váci utca 16-ban, az egykori Fontana üzletház helyén. Akkor viszont még nem igazán tudtuk, mi is az az eredeti olasz gasztronómia!