Bed&Love

"Jobban élvezem a szexet fiatalabb fiúkkal" - Vallomás egy elvált nőtől

Olvasónk kendőzetlenül őszinte levelét osztjuk meg a témában.

Újrakezdés - na, de egy fiatalabbal?

"Talán a válásom, talán az életközepi válságom miatt fordulhatott elő, hogy 40 éves koromra hirtelen megvadultam. De volt nem is olyan rég egy találkozás, ami során ráébredtem, hogy bejönnek a fiatalabb srácok. Sokáig csak úgy tekintettem az egyik ismerősömre, mint egy barátom kis testvérére, aki 15 évvel fiatalabb nálam, tehát labdába sem rúghatunk egymásnál. Két évvel korábban azonban találkoztam hosszú idő után először találkoztam vele szilveszterkor. Akkor 18 éves volt, én pedig egy válás utáni érzelmi zűrzavarában voltam, így bármilyen vonzalmat is éreztem bárki iránt, hirtelen és gyorsan leállítottam magamat. De ő valahogy más volt, a „stop” feliratú piros lámpa helyett csak azt láttam, hogy „csináld, de óvatosan”. Gyorsan egymásba szerettünk és a két hónappal később, a 19. születésnapját már közösen ünnepeltük a Balatonon. Csodáltam, hogy milyen fiatal és tökéletes, odvoltam a karamell bőréért, a feszes testéért, miközben ing nélkül sétált végig a strandon - nem beszélve a fakítóan fehér mosolyáról, amivel végképp teljesen elkápráztatott...

A vágyaim felülírták a logikát azon az éjszakán. Mikor elváltak az útjaink, és boldog születésnapot kívántam neki, megköszönte, hogy csatlakoztam hozzá. Közben végig az járt a fejemben, hogy mégis mit csinálok? Ez nem működhet, hiszen ő borzasztóan fiatal. Akkor még nem sejtettem, hogy valójában ez volt az első pillanata annak a felismerésnek, mikor rájöttem: ellenállhatatlanul vonzódom a fiatalabb férfiakhoz" - kezdi olvasónk, Sára, aki egy mindent elsöprő fellángolás után ébredt rá arra, hogy mennyire megmozgatják őt a korábban tabuként kezelt, nála 15-20 évvel fiatalabb fiúk. Nem beszélve arról, milyen szexuális élményekkel gazdagodott általuk.

Lapozz, a cikk folytatódik!

Fotó: 123rf.com

Oldalak

Bed&Love
Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...