Bed&Love

Retró erotika: Ilyen volt Magyarország első sztriptízbárja

A Rózsaszín Cicák szórakozóhely a ’80-as évek elején nyílt meg és gyorsan az éjszakai élet ikonikus színhelye lett.

Nem volt ehhez hasonló hely

A budapesti Wesselényi utcában működött a Rózsaszín cica bár, ami lényegében az első igazán nyugati színvonalú mulató volt a nyolcvanas évek Magyarországán. Eredetileg Rózsaszín cici bárnak akarták elnevezni, de ezt a rendszer már nem engedte meg – viszont már messziről látható volt a bejárat feletti világító két rózsaszín mell, ami felett szemet hunytak. Korábban egy hasonló hely sem létezett a városban: a bár nemcsak a széles italválasztékával lógott ki a versenytársak közül, de az akkoriban még szokatlan neon dekoráció is fülledt hangulatot teremtett, illetve rendhagyónak számított az is, hogy a vendégek között félmeztelen lányok mászkáltak, akik a legkülönbözőbb módokon szórakoztatták a vendégeket, akik az alvilág krémjéből kerültek ki.

Rendszeres időközönként a színpadon is látványos fellépéseknek lehettek szemtanúi a vendégek, pedig akkoriban még szinte lehetetlen volt olyan helyet találni az országban, ahol sztriptízelnek a lányok.
Kattints a további képekért!

Miért tartották veszélyes és bűnös dolognak az örömszerzés ezen formáját?

Leadfotó: 123rf.com

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Bed&Love
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...