Bed&Love

Ezért találnak nehezen társat az egyedülálló anyák

Egyedülálló anyaként számtalan megpróbáltatással kell szembenéznie egy nőnek: az egyedülléttel, az anyagi gondokkal, és a gyermekneveléssel járó nehézségekkel is. Egy újrakezdőknek szóló társkereső oldal működtetői egy kutatásban azt vizsgálták, mi jelenti a gyermeküket egyedül nevelő nők számára a legnagyobb nehézséget szülőként és nőként.

Nincs társ, és nem is lesz?

A legfrissebb statisztikai adatok szerint tíz egyszülős családból kilencben az anya neveli a közös gyermeket, évente több mint húszezer válást tartanak nyilván hazánkban, aminek következtében ma körülbelül 800 ezer gyermek él egyszülős családban. Az egyedülálló édesanyáknak a mindennapok problémái mellett az új társ megtalálásának terhe is nyomja a vállát.

A kutatásában részt vevő egyedülálló anyukák közel fele a legközelebbi barátaival beszéli meg a mindennapi gondjait, emellett sokan említik a távolabbi barátokat (15%), és a szülőket (18%) is. 13 százalékuknak azonban nincs kivel megosztani a problémáit, holott nagyon is szeretné. Ez leginkább az ötven év feletti és a több mint három éve egyedülálló nőkre jellemző, közülük minden hatodik ebben a cipőben jár.

Apaszerep és szabadidő

A közel 3000 résztvevő között végzett felmérés egyértelműen rávilágít arra, hogy a magány mellett bizony minden tizedik, gyermekét egyedül nevelő édesanya anyagi gondokkal is küzd. Az idősebb, 50 év feletti korosztály másfélszer annyiszor említette problémaként azt, hogy nincs kivel eltöltenie a szabadidejét, míg a huszas-harmincas korosztályra leginkább az apaszerep betöltése hárul teherként.

Az ismerkedés során más problémákkal küzdenek az egyedülálló fiatal és az ötven év feletti anyukák. A fiatalabb édesanyák számára elsősorban az időhiány nehezíti az életét, 40%-uk ezt jelölte meg legfőbb akadálynak új kapcsolatuk kialakításánál. Az ötvenes korosztály számára pedig inkább az jelent gondot – minden második jelölte meg a kutatásban –, hogy túl régóta élnek egyedül, jóval zárkózottabbak és nehezebben engednek be új kapcsolatot az életükbe (alig minden ötödiknél probléma csupán az időhiány).

Fotók: greenhealingbeauty.com, blog.leadingtheservicindustry.com

Oldalak

Bed&Love
Sztárok
Balogh Levente arról is lerántotta a leplet, milyen autók állnak nála otthon a garázsban. Nem szereti látványosan szórni a pénzt, ráadásul a lányai sem akarnak visszaélni hírnevével.
Sztárok
A Szex és New York sorozat sokunk nagy kedvence, ha viszont meghallod Sarah Jessica Parker döbbenetes elmélet, teljesen más szemmel nézed majd ezentúl az epizódokat.
Lifestyle
Ha régi házat veszel, amit szeretnél felújítani, akkor olykor számíthatsz néhány meglepetésre. A pár persze már azon gondolkozik, hogy mit kezdjenek vele.