Kéjsóvár asszonyok? A történelem 3 híres botrányhősnője

A legtöbb ember imádja, ha a piedesztálra emelt történelmi személyekről olvashat szaftos történeteket. Ilyenkor már az sem merül fel, hogy valóban igazak-e a legendák, a lényeg, hogy minél megbotránkoztatóbb teóriák lássanak napvilágot. Az igazság talán sosem derül majd ki, ám valóban izgalmas elmerülni a lehetőségekben. Három hölgyről mesélünk, aki méltán érdemelte ki a botrányos jelzőt.

Báthory Erzsébet

Ez a rejtélyes karakter évszázadok óta foglalkoztatja az embereket. Erzsébetet korának legszebb asszonyának tartották, ám földöntúli szépségét borzalmas tettek következményeinek tulajdonították. A Vérgrófnő állítólag több mint 650 áldozatot hagyott maga után.

A borzalmak vára

A szadista hajlamokkal rendelkező Erzsébet a kínzásokkal egybekötött orgiákat először hálószobájában, majd a várudvaron tartotta. A vár sejtelmes, külvilágtól elzárt termeiben elképzelhetetlen borzalmak játszódtak le. A mennyezet tartógerendáiról láncon lelógó lányokat sátánistának mondható ceremóniák keretében kínozták a legbrutálisabb módokon. A később kikérdezett szolgák szerint az okozott fájdalom és a szenvedő alanyok látványa szexuális örömöt okozott a grófnőnek.

Bűnös, vagy áldozat?

Az áldozatok halála után fürdőt vett vérükben, ez talán a legelterjedtebb legenda Báthory Erzsébetről. A szép fiatal lányok vérét csodaszernek gondolta, amely megőrzi fiatalságát. A vérengzésnek 1610 telén lett vége, amikor is fény derült a vár falain belül történő borzalmakra. A grófnőt befalazták, ezzel örök sötétségre kárhoztatva. Ma már tudjuk, hogy ez a népszerű rémtörténet csupán kitaláció és Erzsébet sosem vitte véghez ezeket a borzalmakat. A koholt vádakat unokatestvére, Thurzó gróf kezdeményezte, ugyanis a családi vagyonra és a birtokra fájt a foga.

Fotó: rubicon.hu

Oldalak

Fashion&Beauty
A különféle izgalmas ruhatrendek mellett idén természetesen a figyelemre méltó cipőkből sem lesz hiány.
Egészség
A magnéziumhiány sokakat érint, nagyon fontos, hogy időben felismerjük a problémát és mielőbb tegyünk ellene.
Lifestyle
Nincs ahhoz fogható érzés, mint amikor a frissen sült, meleg kenyér illata járja át a házat. De tudtad, hogy van egy titkos összetevő, melynek köszönhetően nemcsak finom, de hihetetlenül puha is lesz...