Ha jön a tél, irány a meleg! - Így tértünk vissza Thaiföldre

A tavalyi kalandunk első hónapja után tudtuk, hogy Thaiföldre még visszatérünk, de amikor kaptunk egy lehetőséget az Emirátusokból, számításba vettük azt is.

Hova menjünk?

Thaiföldön ismerkedtünk meg Sultannal, aki kite-iskolát tervezett nyitni Dubaj közelében. Eltelt majdnem a nyár és éppen házat kerestünk magunknak Hua Hinben, amikor Sultan jelentkezett, idén télre kész az iskola! Nekem rögtön belesajdult a szívem, mert nem akartam lemondani a Double Sevennél lévő kajás helyünkről, vagy az éjszakai piac hangulatáról, az ismerős utcákról és arról a szeretetről, amit ott kaptunk.

De az Emirátusokban még nem voltunk és ahogy alkudoztunk Sultannal, egyre inkább úgy éreztük, érdemes gondolkozni rajta. Ha belegondolunk, mennyire ragaszkodtunk ahhoz, hogy a nyári hónapokat Görögországban töltsük, és hogy végül nem teljesen úgy alakult, ahogy terveztük, talán lehetőséget kell adni másnak is. Hisz nem mindig az a jó, amit mi akarunk, talán nem mi tudjuk jól, épp hol van a legjobb helyünk a világban. Nyáron Parosra akartunk menni, hát megkaptuk, de néha úgy éreztük, máshol talán jobb lett volna.

Kérdéseket zúdítottunk Sultanra, nézegettük a tengerparti képeket, elképzeltük az 55 fokos hőséget. Néha ide, néha oda billent a mérleg nyelve. Még mindig nem vagyunk döntési helyzetben, csak információkat gyűjtünk. A szívünk persze tudta a helyes irányt, de lehetőséget akartunk adni az újnak, az ismeretlennek is.

Fotók: sgtravel.net, podroze.onet.pl, aoryx.ae

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.