Fedezd fel velünk Paros-szigetét! - Fotók a görög kirándulásról

Ha szél van kite-olunk, ha nincs szél, akkor is elvagyunk, de csak fel kéne már fedezni ezt a szigetet, ha már ide sodort minket az élet. Először egy kétnapos túrában gondolkoztam, de aztán megnyitottam hű barátom, a Google maps-et és megalkudtam az egynaposban.

Az útvonal

Miközben a gondolatot fogalmazgattam magamban, a páromat is beavattam: "Tudom, hogy ez egy kicsit meredek, de körbebiciklizhetnénk a szigetet." Szerintem nem meredek – válaszolta – szeptemberben ha hűvösebb lesz, menjünk!

Készítettem itinert, megelőlegeztem magunknak egy laza 4,5 perces km-átlagot, kijelöltem a pihenőpontokat, másnap pedig indulásra kész voltunk. Az első megálló Drios városka lesz, ahol majd csobbanunk a tengerben.

Drios

Ez 18 km múlva várható, irány hegyen-völgyön át. Az első 3 km-t elég lazán megugrottuk, utána éreztem, hogy meleg van, szomjas vagyok és meleg van. Bár kivártuk a szeptembert a túrával, szél hiányában még mindig elég tikkasztó az idő. A lejtők jól jöttek, olyankor a menetszél hűtött, az emelkedők meg nem is voltak annyira vészesek, mint első ránézésre.

10 km környékén jött az első olyan kanyar (emelkedővel dúsítva), amit meglátva azért kicsit káromkodtam magamban, de feltekertem, viszont az út egyáltalán nem úgy folytatódott, ahogy vártam (nem lejtett), ezért itt kijelöltük az első frissítőpontot egy fa árnyékában.

Oldalak

Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...