"Minden felnőtt volt egyszer gyerek"

Rohan az idő és vele együtt én is szaladok. Mindig. Mindenhova.

Pauer Krisztina - Lélek Koffein blog írója, alapítója

Több év kemény önvizsgálat és önismeret után rájöttem: írni szeretnék. A kislányomnak. Nőknek. Magamnak. Beszélni szeretnék. Könnyedén. Sallangmentesen. Nem csak a felszínt kapargatva. Manírmentesen. Adni szeretnék. Segíteni szeretnék. Utat szeretnék mutatni. Értéket szeretnék teremteni. Humorral és öniróniával szeretném megosztani a gondolataimat.

Felgyorsultak az események és minden egyes nap úgy dőlök be az ágyba, mint egy zsák krumpli, annyira sok minden történik velem. A lányommal. Az életünkkel.

De ez jó! Izgalmas. Ezt imádom.

A hétvégénket kimaxoltuk.

Szombaton, anya-lánya napot tartottunk; kora reggel már a piacon tömtük magunkba a sajtos-tejfölös lángost, majd friss gyümölcsökkel és óriási tulipán csokrokkal tértünk haza, amelyek most is a nappalinkban vigyorognak és ragyognak ránk.

A szüleim Télapójától Lucával, Halász Judit koncertre kaptunk jegyeket, s a piacozás után oda voltunk hivatalosak.

Nagyon készültünk rá, mert már tavaly nyár óta, majdnem minden nap Jutka néni csengő hangja szól a kocsiban, s üvöltve áriázzuk, kornyikáljuk, dúdoljuk, dudorásszuk, kántáljuk, trillázzuk vele végig az utakat.

Lucával- életében először- voltunk kettesben a hiper-szuper csápolós koncerten.

Ő végig énekelte, táncolta én pedig végig bőgtem az eseményt.

Szó szerint bujkáltam a székek között, hogy a többi szülő ne vegye észre, hogy ömlik a könnyem a meghatódottságtól. Most mit csináljak?! Annó 4 évesen én voltam legelöl és táncoltam a "Csiribirire", vagy a "Minden felnőtt volt egyszer gyerek"-re. Most pedig a "mini-én" teszi ugyanezt.

Szerintem, aki olvassa a blogomat tudja miről beszélek.

Érti, hogy miért is bőgök ezen a koncin.

Halász Judit egy csoda. Generációk nőttek fel rá. Egy energia. Egy fény. Egy áldás. És nem csak a gyerekeknek. Nekünk, felnőtteknek is. Tele élettel. Tele alázattal és leírhatatlan nagy szeretettel, odaadással.

Valahogy ezen a koncerten most minden fáradság feljött bennem könnyek formájában.

Imádtam nézni. Hallgatni. Énekelni.

Minden dal után magamban egy "köszönöm"-öt elmormoltam az égiek felé, hogy ezt megélhetem.

"Lehet, hogy tévedek, de olyan ismerős vagy nekem

Találkoztunk mi már valami vidám zenés helyen

Nem emlékszem pontosan, hiszen nagyon rég lehetett

és nem ült melletted még az a tündéri kisgyerek

Óh igen, valamit sejtek én, bár biztos nem vagyok

Sok-sok évvel ezelőtt te ültél éppen ott

Ugye te voltál az a kisleány, aki hangosan énekelt

és nem is vetted észre talán, hogy mindenki rád figyelt ..."

-énekeltem hangosan a gyerekekkel együtt. Bizony. Ez a dal most rólam szólt. Minden egyes szava szíven ütött és mondhatni...kikészített.

Az enyém volt.

Fut az idő és nagyon kevesen élik meg jól.

Feltört minden bennem, hogy tényleg eliszkol az élet és annyira, de annyira kevés pillanatban tudunk igazán jelen lenni.

Feltört bennem, hogy már nem én készülök szeptemberben az ovi kezdésre. Nem engem tanít meg a papám biciklizni.

Nem én veszem fel a kopogós, fekete lakozott cipőmet húsvétkor.

Nem én írom meg izgatottan a leveleket a Télapónak.

Nem én lovaglok a rózsaszín plüss pónin minden nap.

Nem én úsztatom a Barbie babáimat a habos kádban.

Nem én ragasztgatom a matricáimat a szekrényre.

Nem én táncolok már az "Ákom-bákom"-ra a sok gyerek között.

Nem én vagyok, aki csiporászik, míg a legnagyobb álma egy csillámos tetkó és, hogy ebédre csokit ehessen.

Hanem most már az idő elteltével, az én lányommal történnek meg ezek a dolgok...és én kívülről figyelem és próbálom beszippantani, megörökíteni ezeket a momentumokat.

A koncerten elhangzott a legkedvesebb dal, amit valaha életemben hallottam és minden lefekvésnél eldalolok Lucának.

Babits Mihály szívet melengető sorait nem hiszem, hogy bárkinek is be kell mutatnom.

"Mindenik embernek a lelkében dal van,

És a saját lelkét hallja minden dalban

És akinek szép a lelkében az ének,

Az hallja a mások énekét is szépnek"- Ömlő könnyekkel bizakodva magamban imádkoztam.

Abban bízom, hogy mikor Luca nagyobb lesz és olvassa a bejegyzéseimet, ő is így fogja majd átadni a kislányának ezeket a pillanatokat, perceket, órákat, napokat, éveket és dalokat.

Úgy, ahogy én nyújtom ezt neki. Mély és csordultig megtelt szeretettel...

És Luca!

"Játsszunk most együtt, amíg csak lehet

Remélem nem felejtesz sokáig el, ha egyszer elmegyek..."

#maradjatokmindiggyerekek

Fotó: 123rf.com
Leadfoto: 123rf.com

Oldalak

Szólj hozzá Te is!