Lifestyle

A kilincs

Sokáig töprengtem azon, vajon nem gáz-e, hogy ezeket a képeket megmutatom nektek. Aztán arra jutottam, hogy hülyeség ezen rágódni, hiszen ma már 2014 van sőt, mindjárt 2015, persze, hogy nem az. Akkor itt egy olyan kilincs, ami túlélte a második világháborút! Vajon mit mesélne, ha megtehetné?

Történelmi helyszínen

Berlin jóformán a földdel vált egyenlővé a Szövetségesek bombázása után, de az épület, amiben játszunk, szinte sértetlenül megúszta. Így az Admiralspalast elmondhatja magáról, hogy olyan tárgyak vannak benne, amit még a Führer keze is érintett. Egy olyan páholy van ebben a színházban, ahol magas rangú tisztek, és persze maga Hitler is többször megfordult. Az helyi műszak elmondása alapján a teljesen különálló kis VIP részen csupán a mellékhelyiség lett felújítva, minden más teljesen érintetlen…

Ez a páholy ajtaja.

Ennek a régi kapcsolónak a segítségével kapcsolhatta fel a kis kandelábereket. Persze valószínűbb, hogy valaki más csinálta helyette. Úgy képzelem, hogy minden ilyen földi halandóknak való dolog, mint az ajtónyitás, vagy egy villanykapcsoló kezelése a színházban, egy segédnek, vagy a vezér “jobb kezének” lehetett a feladata.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A Fővárosi Állat- és Növénykert április 19. és 21. között rendezi meg a Föld Fesztivált, amelyen látványetetésekkel, állatbemutatókkal, állattréningekkel és kézművesprogramokkal várják a látogatókat...
Utazás
Három autó, egy gyalogos: meg tudod határozni az áthaladás pontos sorrendjét?
Utazás
Vannak slágerországok, amiket a magyarok imádnak meglátogatni az előszezonban. Közben már érdemes lesz kigondolni, külföldön, vagy belföldön kapcsolódnánk-e ki a nyáron.