Lifestyle

Ébresztő!

Előfordult már veletek, hogy reggel, pont az óracsörgés előtt egy másodperccel ébredtetek? Éppen a Mamma Mia! főpróbahetét nyomtuk, és reggel, este voltak a próbák, már egy jó ideje mindig ugyanakkor csörgött az óra. Persze nem sokáig volt ez így, hisz szeptember 26-27-28-án megtörténtek a bemutatók, és azóta (persze csak egy ideig) nem kell korán kelni. :) Három bemutató, három szereposztás! :) Ezzel egy jó hosszú időszak zárult le. Lassan fél évi munka van ebben az előadásban, legalábbis az én részemről, akkor az alkotó team-et már nem is említem, milyen régóta dolgozhatnak… Na, de most nem ezért ragadtam laptopot! :)

Óraműpontosság

Minden reggel nyolckor kelünk a párommal. Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nagyon közel lakunk a színházhoz, így gyakorta meg tudjuk engedni magunknak, hogy egy reggel tíz órakor kezdődő próbára kilenc ötvenkor lépünk ki a lakás ajtaján. Persze, nem olyankor, mikor már előadásszerűen (teljes „harci díszben”, vagyis jelmez, smink, lányoknak paróka, stb.) nyomjuk. Ezzel el is árultam, hogy Juliskám is a Madách-ban dolgozik. :)

A lényeg, hogy már régebben észrevettem magamon, hogy az emberi test nagyon tanulékony. Még az ilyen apróságokat is meg tudja jegyezni, hogy mikor kell ébrednie. Nagyon gyakran előfordul, hogy az óra csörgése előtt egy másodperccel jön egy gondolat, "MOST" és a következő pillanatban megszólal az óra. Nagyon bírom! :)

De ha megpróbálom kitalálni, tudatosan ráérezni, hogy mikor fog megszólalni, az nem megy. De hát ilyen ez. Az ösztöneink bizonyos szituációkban jobban működnek, mint az elménk. És ez így van jól!

Egyébként nem vagyok egy nagy óraszakértő. Gyermekkoromban volt egy pár karórám, de azokat vagy elhagytam, vagy tönkre tettem, vagy csak simán elromlottak. Anyukám el is nevezett „óragyilkosnak”. Mindig vágytam egy szép karórára, de ahogy a csuklómra került… Nos, sosem szerettem igazán. Lehet, hogy hülyeség, de az volt az érzésem, hogy megfoszt a szabadságomtól.

Igen, visszaolvastam, és tényleg hülyén hangzik! :) Ennek ellenére így volt. Sőt! Sokáig nem tudtam leolvasni az időt. Ha a kis mutató itt áll, a nagy meg itt, akkor most mennyi lehet az idő? Fogalmam sincs, megnézem az órámon, ami digitálisan is kiírja! :) Mert akkor még nem volt mobil!!! Vagy amikor az utcán megkérdeztem, hogy hány óra, de az illető nem mondja, csak oda teszi az orrom elé az óráját, amin csak mutatók díszelegnek… áááááá! Ki voltam... :) Lövésem sem volt, hogy mit mutat, de azért tisztelettudóan megköszöntem. Az igazság az, hogy ma is nehézséget okoz. Nem tudom, ennek hogy kellene normálisan működnie, az emberek, hogy csinálják, de nekem kell vagy három másodperc, mire apercipiálom és belövöm, hogy a mutatók most milyen időt mutatnak… Ezért aztán nem hordok karórát. Digitálisat sem.

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.