„Van, hogy a villamoson próbálom el, ami eszembe jut” - Beszélgetés Zsók Leventével

Az 51% székely humor című önálló estjén Zsók Levente rácáfol a székelyekkel kapcsolatos sztereotípiákra. Az interjúban elmesélte, mik azok az általánosítások, amikkel a leggyakrabban szembesül, elmondta, miért lett belőle humorista, és azt is, hogyan készül új estjére.

Önálló ested címe 51% székely humor. Ez mit jelent pontosan, miért 51 százalék?

Az esten a székelyekkel kapcsolatos sztereotípiákat próbálom megcáfolni. Amikor idősebb közönség vesz jegyet az előadásra, előfordul, hogy azt hiszik, egy bajuszos bácsi lép majd a színpadra, és székely anekdotákat fog mesélni. Volt már rá példa, hogy meglepődtek, amikor én jelentem meg. Az előadáson arról beszélek, mi történt velem Székelyföldön, óvodás koromtól kezdve egészen mostanáig, amíg felköltöztem Budapestre. Persze korábban is sokat jártam ide, az életemnek 49 százalékát nem Székelyföldön töltöttem, az estemen pedig a maradék 51 százalékról mesélek.

Milyen témákat érintesz az előadásban?

Szóba kerül a székely sport, a jégkorong, beszélek a sulimról, összehasonlítom a fesztiváljainkat az itteniekkel, de beszélek arról is, hogy a román kamionsofőrök vezetési stílusától még a székelyek is félnek. Van most egy „szoba” című blokkom. Örültem, hogy az itteni közönség is ráismert nagymamáink tipikus vendégszobájára, ahol meg lehet fagyni, és tele van minden porcelán dísztárgyakkal és csipketerítőkkel.

Mik azok a leggyakoribb sztereotípiák, amikkel szembesülsz?

Például az, hogy minden székelynek van bicskája. Azt is mondják, hogy lassan beszélünk, illetve, hogy mindig késünk. Minden népcsoporttal kapcsolatban elterjedt néhány általánosítás, amikkel beazonosítják őket, de ez korántsem igaz az összes emberre.

Lapozz, az interjú a következő oldalon folytatódik!

Oldalak

Sztárok
György hercegnek számos regulának kell megfelelnie, melyek között van olyan, ami azt szabályozza, milyen ruhák alkothatják a gardróbját.
Fashion&Beauty
Tavasszal mindannyian szeretünk olyan ruhadarabokba bújni, melyek stílusosak, de mégis képesek meleget nyújtani a változékony időjárás ellen. Ilyen alapdarabok a kardigánok is, melyek kényelmesek és...
Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.