Színészek stand-upolnak – Bánki Gergellyel beszélgettünk

Hallhatunk erre egy-két példát?

Nem akarok minden poént lelőni, de arra például megpróbáljuk megtanítani a nézőket, hogy milyen színészi lehetőségei vannak az embernek abban az esetben, ha ellenőrrel találkozik.

Hogyan álltak össze az előadás szövegei és milyen teret kap az improvizáció?

Négyünk közös munkája volt az előadás szövegkönyve. A stand-up produkciókhoz hasonlóan ennek az előadásnak is az elejétől a végéig pontosan megírt és gondozott szövege van, amitől később persze esetleg eltérhetünk. A szóló blokkokat mindenki magának írta, hiszen javarészt saját élményekből táplálkoznak, a jelenetek pedig együtt dolgoztuk ki. Arra törekedtünk, hogy a színészélet minél jellemzőbb momentumait mutassuk meg általuk, ezért különböző adomákat, történeteket sűrítettünk bennük össze, olyanokat, amik vagy velünk estek meg, vagy másoktól hallottuk.

Ezek a jelenetek igaz történeteket vagy színházi legendákat dolgoznak fel?

Az esetek 99%-ában valakivel, valamikor, valamelyik színházban tényleg megtörténtek ezek a dolgok. Olyan sztorikból válogattunk, amik próbák, előadások vagy filmforgatások során történtek.

Iskolakezdési akció a Dumaszínházban - Minden részlet!

Vásárolj jegyet a Dumaszínház előadásaira az iskola első napján és járj jól velünk!

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.