Lifestyle

Alfahím vagy kutya anyu vagy? Melyik nevelői stílusba tartozol?

Rengeteg tényező befolyásolhatja, hogy hogyan viszonyulunk a kutyánkhoz. A szülői minták, korai élmények, személyiségünk, mentális egészségünk, családi státuszunk, no és persze a számos helyről ránk özönlő információ-cunami.

Erről olvashatsz a DogBlogban

Blogomban hétköznapi helyzetekkel foglalkozom; például a kutyák félelmei, az agresszió etológiája, szeparációs stressz, kutyakommunikáció, kutya-gyerek interakciók, de személyesebb történeteket is megosztok veletek. Érintek mélyebb témákat is; például a kutya-gazda személyiség összefüggései, a kutyagazdák nevelői stílusai vagy a kutya-ember közötti pszichopatológiai hasonlóságok. Itt olvashatod a velem készült interjút!

A téma, amihez "mindenki ért"

Foglalkozzunk most ez utóbbival. Korunk egyik nagy kihívása, hogy kiszűrjük a valós információkat a rengeteg fals közül. Mivel a kutyázhoz “mindenki ért”, különösen nehéz dolgunk van. Sajnos a kutyakiképzés teljesen szabályozatlan műfaj, bárki állíthatja magáról, hogy kutyaviselkedés szakértő, így extrán terhelt a terület. Egy szép insta fiók, pár médiakapcsolat, és máris kész a sztár suttogó (aki nem teszi a kirakatba, hogy egyébként elég sokat üvöltözik, miközben fojtón lógatja a kutyákat a levegőben).

Ömlik ránk a “szakértőktől” információ, miszerint a kutya falkaállat, nekünk pedig a falka vezérévé kell válnunk, különben hatalmas bajok lesznek, a fejünkre nő, agresszív lesz.

Hogyan kell falkavezérré válni e "szakértők" szerint? Általában ún. dominancia gyakorlatokon keresztül. El kell játszanunk, sőt, valóban úgy kell gondolnunk, hogy mi vagyunk az alfahím, aki mindig először eszik, aki irányítja a többieket, aki döntéseket hoz, aki kíméletlenül megtorolja, ha valaki nem áll be a sorba, akaratának ellenszegül. Ne felejtsük ki a szaporodás jogának kizárólagosságát sem. Nos, a farkas nem/sem így működik, de erről majd máskor.

Ha bármilyen viselkedésprobléma jelentkezik, szinte biztos, hogy 10-ből 9 hazai kiképző azzal fogja magyarázni, hogy a gazda nem falkavezér, csúszik a kapcsolatuk, elkényeztette a kutyát, nem elég tökös vezető, egy lúzer.

Mindenben dominancia problémát látunk.
Ráült a lábunkra? Irányítani akar, dominancia probléma! Úgy üdvözöl, hogy elállja az utunkat az ajtóban és a fenekével puncsol? A haladásunkat akarja gátolni, az akaratát erőltetné ránk! Dominancia probléma! Nem akar beszállni az autóba? Nem fogadja el a jutit? Sír, ha egyedül hagyjuk? Húz a pórázon? Nem teljesíti a parancsot? Nem jön be, ha hívjuk? Dominancia probléma!

Ha megmorog, csakis egy okból moroghat: dominancia probléma!

Ismét zárójelben jegyzem meg, hogy a dominancia az etológiában valójában nem jelent irányítást, de ez is egy külön bejegyzést kíván.

Mi a megoldás? “Be kell mutatkozni” a kutyának.

Jöhetnek a dominancia gyakorlatok, vagyis a fizikai és/vagy mentális izmozás a kutyával.

A cél, hogy a kutya tisztelje a gazdát, engedelmeskedjen neki, eszébe se jusson ellenszegülni az akaratának. Alanyi jogon elvárt például, hogy ne védje be a csontját, ne lépjen ki előttük az ajtón, haladjon laza pórázon, jöjjön elsőre, ha hívják. Ezek persze mind fontos dolgok! Azonban bármit is elvárni egy állattól nagyon furcsa megközelítés. Megbüntetni, ha nem gondolatolvasó és előttünk jut eszébe kilépni az ajtón pedig szerintem finoman szólva nem fair. Nem csak hogy szerintem nem fair, de kutatások tömkelege jut sorra az egybehangzó eredményre: senkinek nem jó. Állatjólétileg sem oké, de még csak nem is hatékony.

Van ember a Földön, akinek nem kerekedne ki a szeme, ha az állatkerti gondozó bemenne a farkasokhoz és megpróbálná elvenni az egyik csontját, majd amikor az rámorog, jól kupán vágná, mert mégis mit képzel a farkas? Vagy rátenne egy nyakörvet, pórázt és ha a farkas nem automatikusan mellette közlekedne, megrángatná?

Volt idő, amikor hasonló őrültségeket adtak ki feladatként farkasgondozóknak. A dolog vége az lett, hogy a farkasok egyre agresszívebbekké váltak, egyre szigorítani kellett a szabályokat, míg végül egy gondozót megöltek.

Persze, a farkas vadállat, a kutya pedig történetesen a legrégebben domesztikálódott faj… Kb. 12-36.000 éve csiszolódunk össze.

Mit is tett a háziasítás a kutyával?

Egyrészt emberekkel, főleg a gazdával szemben lecsökkent az agresszió szintje. (Ez nem azt jelenti, hogy egy kutya sem agresszív emberrel szemben, de statisztikailag jóval a búvárbéka dereka alá csökkent az agresszió mértéke.)

Emellett a velünk való együttműködésre leghajlamosabb társunkká is vált.

Ecce homo… ahelyett, hogy rögtön ezt a hihetetlen kooperatív hajlamot aknáztuk volna ki, rátettük a kutyára a fojtó nyakörvet, a marjánál ráztuk, földre nyomkodtuk, kavicsokkal töltött palackkal hajigáltuk.

Tudnék még sokkal durvább példákat is mondani, ami még ma is “rehabilitáció” és egyéb tréning címén zajlik, például a kutya fojtogatása dróttal, de erről egy későbbi bejegyzésben fogok írni - kávé aznap nem fog kelleni.

Most azonban vizsgáljuk meg, mi lehet az oka annak, hogy ennyire kegyetlenek tudunk lenni a kutyákkal.

Kognitív torzítás

Van egy kifejezés: kognitív torzítás. Rengeteg kognitív torzítás van, amikor is az agyunk becsap minket. Olyan összefüggést talál, ami nincs ott, csupán egy logikai, gondolkodási hiba eredménye. Ilyen torzítás az ún. nemfigyelési vakság is.

Ez konyhanyelven annyit tesz, hogy ha valamire fókuszálunk, könnyen elkerüli a figyelmünket más információ.

Ha állandóan azt halljuk, hogy a kutyánkkal minden nap egy küzdelem a dominanciáért, mert folyamatosan a rést keresi a rendszeren, persze, hogy a világ legcukibb üdvözlő puncsolásába is azt fogjuk belelátni, hogy a kutya elállja az utunkat, mert irányítani akar és persze, hogy megfogadjuk a “viselkedés szakértő” tanácsát, és ignoráljuk, vagy arrébb lökve tovább sétálunk.

Sajnos általában mire rájövünk, hogy mennyire gyorsan elrepül a kutyaélet, már bepótolhatatlan lesz az a sok fenékvakarászós, ártalmatlan, sőt, kapcsolaterősítő üdvözlés, amit átgyaloglás helyett választhattunk volna.

Ha ilyen megvilágításban nézzük a kutya viselkedését, valóban bicskanyitogató “húzásaik”, “játszmáik” vannak. Bepisilnek, a kanapéra kakilnak, őrjöngenek a póráz végén, végigrángatnak az utcán, felugrálnak, kukáznak, szétszedik a lakást…

Kicsit olyan ez, mint a gyerekeknél. Mit látsz, ha a boltban a földhöz vágva magát ordít egy négyéves? Egy hisztis, figyeleméhes, neveletlen manipulátort, vagy egy érzelmeit szabályozni még nem egészen képes, fáradt gyereket, akinek az otthagyással való fenyegetés helyett egy kis nyugtatásra, ölelésre és pihenésre lenne inkább szüksége?

Mit látsz, ha a kamasz kutyád, akinek korábban nem volt ezzel gondja, egyszer csak nem hajlandó beszállni a kocsiba? Az akaratodnak való szembeszegülést, ami megtorlásért kiált, vagy egy fontos jelet, információt? Lehet például, hogy egy alakuló diszplázia miatt fájdalmas lenne a mozdulat…

Vegyünk fel most egy másik szemüveget, felejtsük el, amit eddig a kutyák és a farkasok működéséről tudni véltünk.

Neked milyen a nevelési stílusod?

Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a kutya nem farkasfalka-szerű csoportokban él, még akkor sem, ha gazda nélküli, összeverődött kutyákról van szó. Továbbmegyek, a kutya tudja, hogy az ember nem kutya. Bár döbbenetes módon Magyarországon van még olyan egyetem (nem az ELTE), ahol azt tanítják, hogy a kutya falkatagnak tekinti a gazdáját, ez nem igaz. A tudomány ilyen műfaj… változhatnak az ismereteink.
Azt is tudjuk ma már, hogy a kutya-gazda kapcsolat sokkal inkább hasonlít egy szülő-gyerek kapcsolathoz működésében. Olyannyira, hogy gazdikra is alkalmazható az ún. szülői nevelői stílusokat vizsgáló kérdőív. Van Herwijnen kutatásában a négy nagy szülői nevelői stílusból (elhanyagoló, engedékeny, tekintélyelvű, mérvadó) kettőt megtalált a kutya gazdáknál is.

Az egyik a Tekintélyelvű volt, ez korrekció központú képzést jelent, amiben a gazda követel, elvár, behibáztat, verbálisan/fizikailag büntet, a másik pedig a Mérvadó. Ebben az esetben vannak szabályok (!), ezek azonban tisztán kommunikáltak, nem elvártak, hanem a kutyának palack hajigálás nélkül, pozitív megerősítéssel tanítottak (tréning központú altípus). A gazda a kutya szükségleteit szem előtt tartja, ezeket kielégíti (szükséglet központú altípus). Az altípusok nem zárják ki egymást, sőt!

Mondanom sem kell, a Mérvadó az ajánlott nevelői stílus.

Honnan tudod, hogy melyik csoportba tartozol?

Ezek igazak a Mérvadó nevelői stílusú gazdikra:

Szükséglet központú altípus:

  • A kutyámnak lehet beleszólása abba, hogy merre menjünk.
  • Észben tartom a kutyám vágyait, szükségleteit, mielőtt kérek tőle valamit.
  • Reagálok a kutyám érzelmeire, szükségleteire.
  • A kutyám kifejezheti (például morgással), ha számára valami kellemetlen.
  • Megnyugtatom a kutyámat ha zaklatott.
  • A kutyám igényeit is figyelembe veszem amikor programot tervezek.

Tréning központú altípus:

  • Megdicsérem a kutyámat amikor jól viselkedik.
  • Lépésről lépésre, fokozatosan gyakorlok, hogy biztosan megértse, mit szeretnék.
  • Több vagy jobb jutalmat használok (játék vagy élelem), ha igazán fontos, hogy valamit megcsináljon.
  • A kutyám nem tartozik nekem semmivel, nem várhatok el semmit, amit nem tanítottam meg olyan szinten, ahogy azt szeretném, ha tudná.
  • A feladatokat számos helyzetben gyakorlom mielőtt növelném a feladat nehézségét.
  • A nem kívánt viselkedéseket elfogadhatóbb tevékenységgé alakítom.

Ezek pedig a Tekintélyelvű, korrekció központú nevelői stílus jellemzői:

  • Kiabálok, üvöltözök, ha a kutya rosszul viselkedik.
  • Leszidom a kutyámat ha nem úgy viselkedik, ahogy elvárom.
  • Feldühödöm, ha a kutyám valami olyat tesz, amiről tudja, hogy én nem akarom.
  • Megemelem a hangom, hogy megcsinálja amit mondok.
  • Fizikai büntetést használok (például megütöm vagy fojtón rángatom), hogy jobban viselkedjen.
  • Megütöm, hogy jobban viselkedjen.
  • Ujjal bököm meg, megcsípem, megrúgom, hogy kizökkentsem.
  • Megragadom, megrázom, ha rosszul viselkedik.

Azonnal látható, hogy a tekintélyelvű nevelői stílus és a falkaelméleten alapuló technikák tulajdonképpen megegyeznek. Sokszor az is a gazda, tréner élménye, hogy ezek működnek is. És valóban! Ha egyáltalán nem működne az ilyen fajta tréning, már rég ki is kopott volna. A hatékonyság és az állatjóléti vállalhatóság tekintetében azonban a korrekció központú nevelés a tudományos konszenzus szerint alulmarad. Meglepő lehet, de még egy élelem megtagadást is megbízhatóbbra lehet alakítani pozitív megerősítéses módszerekkel (mérvadó nevelői stílus), mint büntetéssel.

Óriási a versengés a különböző kiképző táborok között. Ki tud gyorsabban, hatékonyabban eredményt elérni. A cél érdekében sokan árammal rázzák a világ legegyüttműködőbb állatát, bordatörésig dobálnak kölyök kutyákat, orrvérzésig verik őket. Rengeteg kutyával megtehetik ezt következmények nélkül. Ez nagyon sokszor már nem is a kutyákról szól, hanem egó harc, ahol hiába találkoztunk már a friss tudományos eredményekkel, mégis addig csavargatjuk a valóságunkat, amíg igazoljuk tetteinket.

Itt már inkább arról van szó, hogy a gazda személyisége és pszichés státusza milyen befolyással lehet a tréningtechnikák megválasztására, és ez hogyan hathat ki a kutya viselkedésére.

Dodman és munkatársai is vizsgálták a kérdést, és összefüggést találtak az averzív kiképzési módszerek és a következő viselkedésproblémák között: gazdára irányuló agresszió, idegenre irányuló agresszió, szeparációs problémák, üldözés, gyakori, kitartó ugatás, bepiszkítás.

Szintén összefüggést találtak 4 Big Five személyiség dimenzióban (barátságosság, érzelmi stabilitás, extroverzió és lelkiismeretesség) elért alacsony pontszám és a gyakoribb gazda felé irányuló agresszió, idegentől való félelem és otthon hagyás esetén jelentkező bepiszkítás között.

Egy további érdekes eredménye a kutatásnak, hogy a mérsékelt depresszióban szenvedő férfiak hajlamosabbak a büntető, konfrontatív tréningtechnikákat választani. Ennek pontos háttere egyelőre nem ismert.

Egy biztos: a kutya-gazda közötti kapcsolat rendkívül komplex, finom összefüggésekkel teleszőtt, dinamikusan alakuló rendszer, ahol a kapcsolat minőségére mindkét fél jólléte hatással van. Ne felejtsünk el magunkkal is foglalkozni! Ahogy kutyánk, úgy mi is megérdemeljük, hogy jól legyünk. Ne féljünk ehhez segítséget kérni.

A kutya az egyetlen faj, melynek latin nevében megtalálható a “familiaris”, azaz “családba tartozó” szó.

Leadfotó, fotók: Tóth Katinka
Illusztráció: 123rf.com

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Bobbi a legendás énekesnőhöz kísértetiesen hasonló módon vesztette életét, mindössze 22 esztendősen, amikor még előtte állt az élet...
Sztárok
Varga Izabella a kezdetektől a megszűnésig, vagyis 1998-tól 2021-ig játszott a tévésorozatban.
Sztárok
A TV2-nél már volt példa arra, hogy valamelyik műsorhoz egy hatalmas nevet tudtak leszerződtetni. Ilyen volt ugye Gabriela Spanic is.