Autoshow Vienna - Csábító idomok

A bécsi Autoshow mindjárt az év elején elkápráztatja az autóbolondokat és a gépkocsivásárlás iránt érdeklődőket. 40 márka 400 járműve mutatkozik be a Messe Wien két csarnokában január 15-18 között.

Az autóipar színe-java

A 2015-ös év autókiállításainak sorát január 12-én nyitotta meg a detroiti NAIAS, Európában idén elsőként pedig a Vienna Autoshow prezentálja az autóipar termésének színe-javát. Az első kiállítási napon látogattunk ki a Messe Wienbe.

A D-csarnokban jórészt a Volkswagen-csoport márkái kaptak helyet. A bejáratnál rögtön szembenézett velünk a VW XL1-es, a márka korlátozott számban gyártott kísérleti hibridautója. A név arra utal, hogy a kétszemélyes dízel-elektromos kocsit 1 liter üzemanyaggal 100km megtételére tervezték.

A rengeteg típus közül kifejezetten kedvünkre való volt a Yeti Xtreme, a Skoda telekjárójának erősen felspécizett változata. Ha visszagondolok első autómra, a ’93-ban vásárolt Favoritra, akkor el kell ismernem, hogy nagy utat járt be a cseh márka az elmúlt 20 évben.

A csarnok hátsó részében a VW-csoport igazi ínyencségei, a Porschék és a Lamborghinik állnak. A Porschék közé még csak-csak be lehet jutni, de a Lambókat kordon mögül mutogatják. Hogy a fiú mit törölgetett le a Huracan mögött álló Aventadorról, az rejtély.

A C-csarnokban a Ford standján kezdünk, ahol a tavaly 50. évfordulóját ünneplő Ford Mustang két új példánya a legnagyobb attrakció.

Minden standon csini lányok pózolnak és csevegnek az érdeklődőkkel.

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.