Így ne menj állásinterjúra, ha szülési szabadságon voltál!

Eljutottam arra a pontra, hogy vissza szeretnék menni dolgozni. Bölcsődei hely is rendben volt, családilag is leegyeztettük, hogy ez bizony jó döntés. Így, hát újra jelentkeztem a főnökömnél, hogy itt az idő, visszatérek!

Visszamennék

Hát, azt hiszem nem okoztam valami nagy örömöt neki. Nem számított rám, nem számított a visszatérésemre és mivel klasszul fel voltak osztva a feladataim, egyáltalán nem örült a hívásomnak. 2-3 hét alatt sikerült időpontot egyeztetnünk, de ekkor már éreztem, hogy ez nehéz szitu lesz. Azért megráztam magam és határozottan elindultam az iroda felé.

Megérkeztem, és a recepciónál kellett várakoznom. Igen furcsa volt, de hát annak tudtam be, hogy amikor elhagytam a céget még nem volt sem recepció, sem recepciós. Aztán megérkezett a főnököm, aki kellő távolságtartással a tárgyalóba vezetett (itallal nem kínált meg, de hát végülis ez munkahely, nem kocsma). És ekkor érdekes fordulat következett: beszélnem kellett magamról. Mit csinálok, mit csináltam az elmúlt hónapokban (gyereket gondoztam), mik a céljaim, terveim és a legjobb kérdés az volt, hogy mihez értek? Ez utóbbival tényleg nem igazán tudtam mit kezdeni. Először poénra vettem, röhögcséltem, aztán kiderült, hogy itt rontottam el. Mert nem válaszoltam rendesen. El kellett volna mondanom, hogy vajon a cég mire tud használni, mert amit eddig csináltam, arra már nem kellek. A vége az lett, hogy teljesen zavarba jöttem. Tényleg úgy éreztem magam, mint egy halálosan elrontott állásinterjún. És mivel nem tudtam rendesen eladni önmagam a már meglévő munkahelyemnek, hát nem is kaptam rendes pozíciót.

Fotó: harryhelmet.com

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.