Lifestyle

Ha férfi lennék, két megálló alatt becsajoznék a kisbabámmal

Az első névnap, ügyintézés, sütés-főzés és rengeteg dicséret – az eddigi legmozgalmasabb hetet tudhatjuk magunk mögött. Kiderült, hogy egy amúgy félórás séta Lölővel valójában másfél. Tízig számoltam ugyanis azokat a járókelőket, akik megállítottak bennünket. Jó, ígérem, elárulom, hányan kérdezték meg, hogy Lölő fiú-e vagy lány…

barizsuzsi - blogger

Egy anyuci vagyok. Egy anyuci a sok közül, aki túl ugyan a harmincon, de megtalálta a szerelmet. Feleség lett, férje lett, akivel együtt nevelgetik boldogan tüneményes Lölőkéjüket. Ha szeretnéd megismerni egy kissé buggyant anyuka tűnődéseit, gondolatait, kalandjait, blogomban mindenképpen tarts velem!

Az első lufi

Ma olyan sok mindenről szeretnék mesélni neked! Többek között arról, hogy ez tényleg egy igazán izgalmas hét volt. Megünnepeltük például Lölő első névnapját, pedig, tudod, egyszer már bevallottam, hogy annyira nem rajongok ezen ünnepnapokért. De ez más, elvégre Lölőkéről van szó. Énekléssel és milliónyi puszival indult az aznap (jó, igen, minden nap így indul, sőt, így is folytatódik), és Lölő apukájával eldöntöttük, hogy lufit kap tőlünk a tündéri névnaposunk. Aludt, amikor a kis járművére kötöttük a lufit (nem durranós, attól rosszul vagyok), de amikor felkelt egy nagy mosollyal köszöntötte a fölötte szelíden pattogó kis elefántokat és zsiráfokat. Egyszer arról is írtam neked, hogy mennyire meghatódós vagyok, de az korántsem adja vissza azt az érzést, amit aznap éreztem. Lölő békésen alszik a babakocsiban, mi pedig ketten a férjemmel sétálunk a kislányunk óriásira fújt, névnapi lufijával… Ez maga a Paradicsom!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyógyvizek összetevőinél gyakran említjük a ként, a jódot és a brómot is, azonban létezik egy ritkábban emlegetett, ám annál hatékonyabb összetevő, amely nagyon fontos szerepet játszik a szépségünk...
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...