Dr. Englert Zoltán - belgyógyász, hivatásos kardiotréner

Bemutatkozás

Dr. Englert Zoltán vagyok, belgyógyász szakorvos, hivatásos kardiotréner, az orvosi fitnesz specialistája.

Pályafutásom során érdeklődésem kezdetben az egészségügyi informatika, azon belül is az intelligens orvosi döntéstámogató és rizikóbecslő rendszerek kutatására, fejlesztésére irányult. Számos jogvédett találmány tulajdonosa vagyok, az irányításom alatt fejlesztett klinikai szakértői rendszer a hazai innovatív egészségügyi technológiák fejlődésében jelentős szerepet játszott, mintegy 100.000 orvosi CD-ROOM és egyéb kiadvány fűződik a nevemhez.

Miben segíthetek?

Később érdeklődésem a ’medical fitness’ irányába fordult, és a hazai ambuláns rehabilitáció egyik alternatív modelljét valósítottam meg, saját intézményi kereteimen belül. Az orvosi és testnevelés-tudományi ismeretek szintézise révén olyan egyedi módszertant alakítottam ki, amely azon betegeknek is biztonságos erő- és állóképesség fejlesztő mozgásterápiát tud nyújtani, akik egészségügyi érintettségük miatt egyrészt halmozott ellenjavallatokkal rendelkeznek (pl. sokízületi gyulladások, jelentős túlsúly), másrészt viszont alapvető szükségük lenne a fittség javító gyakorlatokra (pl. szív- és érrendszeri betegségek javítása vagy jelentős túlsúly miatt).

Szűkebb érdeklődési területem a metabolikus és a szívbetegségek, valamint az elhízás speciális mozgásterápiája és diétája.

Személyes küldetésem

A módszertant az orvoskollégáknak és a fitneszedző partnereknek integrált oktatás keretében adom át, évről évre erősítve a hazai orvosi fitnesz és ambuláns posztrehabilitáció szakmai hátterét. Sikeres orvosi konferenciák, szakpublikációk sora fűződik a nevemhez.

Felkérésre kollégáimmal gyakran tartok nagyvállalati medical fitness foglalkozásokat irodai környezetben is és összekötve ezt műszeres stresszmérés alapú személyre szabott kardiorelaxációs gyakorlatokkal a menedzser betegségségek és a vezetői burn-out ellen is hatásos segítséget nyújtok a túlterhelt vállalati vezetőknek.

Jelenleg a népegészségügyi mutatók javulásában is megmutatkozó testzsír csökkentő hivatalos Guinness rekordkísérlet megvalósítását nevezném meg egyik fő személyes küldetésemnek, amelyben hivatalos megbízottként veszek részt.

Itt tudsz tanácsot kérni