Sztárok

Kórházba került Sarka Kata kisfia

Néhány hete írtunk arról, hogy Sarka Kata kisfiát kórházba kellett szállítani: olyan szerencsétlenül esett el, hogy a fejéből ömleni kezdett a vér. Bár az a sérülés már a múlté, Dávidka sajnos ma újra kórházba került.

Már szerda óta betegeskedett

„Kórházba kellett vinni a fiunkat. Mononukleózisa van, ami egy 1-1,5 hétig tartó gyulladásos megbetegedés. Jó hír, hogy Kata most hívott, Dávidkának nem kellett befeküdnie; vért vettek tőle, délután három órára lesz eredmény.” – mondta el a Femcafénak Hajdú Péter.

Dávidka az édesapja szerint már szerda óta nyomja az ágyat. Mivel gennyes volt a mandulája, sokáig mandulagyulladásra gyanakodtak, de nem reagált az antibiotikumokra.

„A lázcsillapító kicsit levitte a lázát, de amint elmúlt a hatása, újra tüzelni kezdett a homloka. Folyamatosan kapcsolatban voltunk a gyerekorvossal, aki végül azt mondta, be kell vinni a kórházba.” – így Hajdú.

Fotó: Facebook

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
A tini-romantika még mindig képes tarolni. Ismét megmutatjuk, hogy mely filmekre kaptak rá a nézők a magyarországi Netflixen!
Sztárok
Zac Efron, hírnevének megszerzése óta rengeteget utazik, mikor munkaügyben, mikor egyszerűen kikapcsolódás céljából. Ennek ellenére sok éven át megőrizte kaliforniai gyökereit, így mindenkit...
Lifestyle
Persze mind tudjuk, hogy a kávé lendületet és energiát ad, na meg persze nagyon finom és sokunk számára elmaradhatatlan kiegészítője a reggeleknek, valójában viszont még ettől is sokkal több rejlik...