Pokorny Liát meglepetésként érte a sorozat folytatása

Thuróczy Szabolcs balhés macsót, Gazsó György szerethető lúzert, Pokorny Lia pedig nagyorrú végzet asszonyát alakít a Társas játékban. A második évad október 6-án folytatódik a kábelcsatornán, Iván és Antal pedig ismét ölre megy Gabiért, a visszavágó pedig keményebb és drámaibb lesz, mint eddig valaha. A tét pedig mi más lenne, mint a happy end, amire a sorozat új és régi szereplői egyaránt teljes erővel törekednek.

Botrány botrányt követ

Másfél éves komoly munka után október 6-án végre folytatódik a Társas játék, amelyből természetesen nem hiányozhatnak az első évadban megszeretett karakterek: „Iván mindent elveszített az első szezonban. A családja összeomlott, ő maga pedig teljesen egyedül maradt. Éppen ezért a folytatásban a karakterem nagyon szenvedni fog, hiszen bármit is tesz, nem tudja majd azt az életet élni, amire annyira vágyik.” – árulta el Thuróczy Szabolcs. – „A Társas játékban ismét azt az Ivánt láthatják a nézők, mint akit megszokhattak. Bár ha jobban belegondolok, őt nem lehet megszokni, de épp ez a lényeg, nem? Botrány botrányt fog követni a következő évadban, Iván ugyanis rajong Gabiért.” – tette hozzá a sorozat macsója, aki idén sem panaszkodott a forgatásra, sőt.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„Csak ismételni tudom azt, amit egy korábbi interjúmban már elmondtam, jó nőkkel könnyű együtt dolgozni. Ráadásul idén Parti Nóri és Petrik Andrea is csatlakozott a stábhoz, aminek rendkívül örültem, hisz nem csak szép, de tehetséges új szereplőkkel lettünk gazdagabbak.” – árulta el a színész.

Meglepett a forgatókönyv

Ahogy a sorozat többi szereplője, Pokorny Lia is kíváncsian várta a történet folytatását: „Nagyon érdekelt, hogy az írók mivel állnak elő és hogyan viszik tovább a karaktereket, hiszen alapvetően minden szereplőnek lezárt története volt az első évad végén. Kíváncsi voltam, de meglepett a forgatókönyv, amikor kézhez kaptam, nagyon meglepett.” – vallotta be a színésznő.

„Sokkal színesebb lett Gabi karaktere, finomabban, cizelláltabban kellett játszanom, amit nagyon élveztem. Valahogy mélyebb lett a személyisége és rengeteg fordulat vár rá. Egy film nézőjeként vagy egy könyv olvasójaként én is a hasonló történeteket szeretem, ami úgy izgalmas és fordulatos, hogy mégis életszerű marad.” – tette hozzá Pokorny Lia.

Oldalak

Lifestyle
A Kos jegy szülötte végtelen energiával és erővel rendelkezik, ennek pedig az egyik forrása a táplálkozás. Azonban nem mindegy mit és mennyit visz be szervezetébe, hogy az megfelelően működjön.
Home&Design
Ahogy beköszönt a tavasz és közeledik a húsvét, sokan szeretnék otthonukat friss, vidám és ünnepi hangulatba öltöztetni. Ehhez adunk most kreatív, praktikus ötleteket!
Lifestyle
Rengetegféle hobbi közül választhatunk a mindennapok során, teljesen eltérő, hogy kinek mi válik be, mit élvez a legjobban. Létezik viszont egy hobbi, mely egyetlen forintba sem kerül, bármikor...