Öt év börtönt is kaphat! Durván bántalmazta barátnőjét a népszerű énekes

Curtis Jacksonnak, ismertebb nevén 50 Cent-nek meggyűlt a baja a hatóságokkal, mert volt barátnője ellen elkövetett erőszakkal és vandalizmussal vádolják.

A tények

A 37 éves rappert egy vádpontban otthoni bántalmazással és négy vádpontban vandalizmussal vádolják egy előző barátnő állítása miatt, mondta el Mike Feuer ügyvéd.

Állítólag bántalmazta az ismeretlen nőt és 7.100 dollárnyi anyagi kárt okozott neki egy veszekedés során Kaliforniában lévő lakásában június 23-án. Az ex-pár kapcsolata három évig tartott és egy közös gyerekük is lett.

„Annak ellenére, hogy ismert személyiségről beszélünk, súlyos bűntény történt és az elkövető ellen vádat emelünk a törvényben szereplő legnagyobb büntetés kiszabása reményében” – ismertette a részleteket Feuer egy bejelentésében. „Ezután is folyamatosan ügyelni fogunk az összes bántalmazott áldozat biztonságára és igazságot szolgáltatunk a bűntények esetén.”

A lehetséges büntetés

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
Amikor a rendőrök kiértek, észlelték a törött csillárokat és bútorokat, egy átkutatott hálószobát, valamint a lakóterület egy összetört tévéjét is az ügyvéd elmondása szerint.

A híresség elmenekült a tett helyszínéről mielőtt kiértek. Amennyiben bűnösnek találják, 50 Cent-nek szembe kell néznie maximum 5 évnyi börtönbüntetéssel és 46.000 dollárnyi kártérítéssel. A tervek szerint a vád alá helyezés július 22-én történik majd.

Forrás: people.com
Fotók: soulculture.co.uk, celebritynetworth.com

Oldalak

Sztárok
Mikes Anna és Krausz Gábor hamarosan visszatérnek Magyarországra az Ázsia expressz forgatásáról. Remélhetőleg csak pozitív élményekkel gazdagodtak odakint.
Sztárok
Rengeteg legendás csókjelenetnek lehettünk már tanúi a filmvásznon, de gondoltad volna, hogy akadnak köztük olyanok is, melyeket a színészek belülről teljesen másként éltek meg, mint azt...
Sztárok
A Buckingham-palota újra és újra azt kommunikálja, hogy Károly király jól van, kezelése pedig remekül halad, ugyanakkor mintha maga az uralkodó egyre inkább aggódna.