Lakatos Márk a gyermekek gyógyulásáért díszített karácsonyfát

Jakabos Zsuzsanna, Ónodi Eszter és Lakatos Márk is a beteg gyermekekért díszített a jótékonysági karácsonyfa kiállításon.

A Nyugati téri bevásárlóközpont melletti 300 méteres promenád fő látványossága idén télen minden bizonnyal december 10-23-ig tartó Karácsonyfa Kiállítás lesz. Több mint 20, különlegesen felöltöztetett fát láthatnak a látogatók, akik nem csak gyönyörködhetnek a tündöklő karácsonyfa arzenálban, de ötleteket is meríthetnek az otthoni dekoráláshoz. Ráadásul a kiállításon résztvevő cégek jóvoltából értékes ajándékokat is nyerhetnek a helyszínen vásárolható 300 forintos tombola ellenében.

A rendhagyó ünnepvárás igazi lélekemelő családi program is. A kiállítás, azaz a nyertes és a nyeretlen sorsjegyekből befolyó, teljes bevételét a szervezők a daganatos és krónikus betegséggel küzdő Bátor Tábor Alapítvány gyerkőceinek juttatják el.

"Díszbe öltöztetni"

„Jó néhány évben külföldön ünnepeltem a karácsonyt. Szingapúr, Bali, Kolumbia vagy Buenos Aires karácsonyi forgatagában azt tanultam meg, hogy a világ legtávolabbi pontjain, a legszokatlanabb külsőségek között is ugyanaz a vágy él az emberekben: a Kis Herceg szavaival élve 'díszbe öltöztetni' a lelküket egy különleges esemény, az Ünnep szentségének megélésére." – tette hozzá Lakatos Márk.

Nagyon jó ötlet!

„Egész évben fontos, hogy segítsünk, de karácsonykor még hangsúlyosabb ez az üzenet. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a jótékony kezdeményezést, és remélem, hogy minél többen eljönnek, megnézik ezeket a csodálatos fákat, és egy tombola-vásárlással támogatják a gyerekek gyógyulását!” – mondta Ónodi Eszter, aki legújabb filmjének forgatási szünetéből áldozott időt arra, hogy felakasszon egy csillogó díszt az egyik fenyőre.

"Meghittséget sugározzon a fa"

Jakabos Zsuzsanna családi körben karácsonyozik a szüleivel. Együtt díszíti a család a fát, mindig kiválasztanak valami irányvonalat, de nem feltétlenül a legfrissebb trendeket követve. Inkább az a fontos, hogy meghittséget sugározzon a fa, jó legyen a közelében lenni. „Minden évben családilag készítjük a szaloncukrot, s több évre visszamenőleg vannak a szaloncukorpapírjaink, régi papírokba csomagoljuk ugyanis a házi szaloncukrot. Ezeknek a papíroknak már történetük van. Az ünnepek alatt kicsit engedek majd a csábításnak. Imádom ugyanis az édességet, hatalmas csoki-rajongó vagyok, ha tehetném, folyton azt ennék.” – mondta nevetve az úszónő.

Oldalak

Lifestyle
Azért valószínűleg nem ez fogja visszatenni Lindsay Lohant a térképre, viszont a frissen felkerült filmek nem igazán tudtak labdába rúgni mellette.
Lifestyle
A TikTokon ezerféle elképesztően zseniálisa takarítási trükkel találkozhatunk, érdemes viszont olykor közelebbről is megvizsgálni, vajon valóban hatékonyak-e ezek a módszerek.
Sztárok
A mindennapok során rengetegen igyekeznek elrejteni ősz hajszálaikat, Salma Hayek pedig egy igencsak meglepő ötlettel állt elő a probléma gyors megoldására.