Izzasztó kiképzésen vett részt Iszak Eszti

Fellépni a világot jelentő deszkákra, menő ruhákban divatlapok fotósai előtt pózolni – fiatal lányok milliói álmodnak hasonló jövőről. Iszak Eszti, aki karrierjét a műsor magyar verziójában kezdte, korábban rengeteget nézte a Tyra Banks által vezetett realityt, sőt a verseny kedvéért még katonai kiképzésben is részt vett.

"Nem mindig vidám közeg a divatszakma"

A Topmodell leszek első néhány évadának nagy rajongója voltam, rengeteget néztem a műsort. Érdekelt a modellkedés, és ez volt az első olyan, idehaza is nézhető sorozat, ami komolyabb betekintést adott ebbe a világba.”- mesélte Eszti, aki néhány évvel ezelőtt modellként már bejárta a fél világot, többek között Kínában, Japánban, Milánóban és Thaiföldön is dolgozott, olyan minőségi lapokban szerepelt, mint a Harper’s Bazaar.

Tetszik az oldal?
Nyomj itt egy nagy
Tetszik-et és gyere
máskor is!
„Elsősorban azonban ez egy reality. A Topmodell leszek a lányok közti intrikákról szól, arról, hogy nem mindig vidám közeg a divatszakma. Ennek ellenére azok a fiatalok, akik meg szeretnének ismerkedni ennek a világnak az alapjaival, esetleg a profi fotózással, az ehhez szükséges profi hozzáállást megismerhetik a műsorból.” – tette hozzá Eszti, akinek kedvenc modellje a dán Daphne Groeneveld.

"Intrikákban nem volt különösebben részem"

Arra a kérdésre, hogy mennyire volt elégedett a műsor hazai verziójával, Eszti így válaszolt: „Nyilván az amerikai széria Tyra Banksszel az igazi, de a magyar Topmodell leszek is megtette azt, amit az ehhez hasonló realityktől elvárnak az emberek; szórakoztatott. Intrikákban nem volt különösebben részem, sőt, ott ismertem meg az egyik legjobb barátnőmet, Katát, aki szintén részt vett a műsorban és akivel később sokáig lakótársak is voltunk. Négy fotózáson vettem részt a műsor során, a sorozatok közül talán a páros fotózás volt a kedvencem, azelőtt még csak hasonlóban sem volt részem” – árulta el a csinos műsorvezető, aki a magyar Topmodell leszekben még egy katonai kiképzésben is részt vett. „Izzasztó kihívás volt a kiképzőtábor, az biztos! Hajnalban keltettek minket és egész délelőtt kúsztunk-másztunk, de mindenki jól bírta a gyűrődést”

Az amerikai Topmodell leszek Amerika egyik legnézettebb műsora, a tengerentúli női nézőközönség igazi kedvence. De hogy az új évadban ki nyeri a sztárszerződést és ki kerül bele az olasz Vogue-ba? Kiderül a Topmodell leszek vadonatúj részeiben, melyeket a VIVA TV hétfőtől csütörtökig, 19 órás kezdéssel vetít.

Oldalak

Lifestyle
Sokan kihagyják ezt a jelentéktelennek tűnő, ámde annál fontosabb lépést a sonkafőzés során. Vajon te is itt hibáztál eddig?
Sztárok
Ha ezt túl fogja élni Krausz Gábor és Mikes Anna szerelme, akkor valószínűleg mindent. A sztárpáros igyekezett megnyugtatni a rajongókat.
Sztárok
Gal Gadot nem sokat beszél a magánéletéről, így senkit sem lepett meg, mikor kiderült: nemrég a legnagyobb titokban hozta világra negyedik gyermekét. A DC sztárja most friss fotóval jelentkezett az...